Büszke az ezüstre

T. A.T. A.
2008.11.26. 00:30
Címkék
S. Kovács Ádám a karate hazájában, Japánban bizonyította, hogy helye van a világ elitjében. A magyar fiú a WKF világbajnokságon (ez az egyetlen szervezet, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elismer) ezüstérmet szerzett.

Tizenötezer őrjöngő szurkoló előtt lépett pástra Tokióban.

S. Kovács Ádám a 65 kilogrammosok mezőnyében jutott el a döntőig, ahol a japán származású amerikai George Kotaka várt rá. Három perc volt a világ.

„A karatéban kétévente rendeznek világbajnokságot, ami azt jelenti, hogy kétévente jut hatszor három perc az embernek arra, hogy bizonyítson – mondta S. Kovács, akinek ez a második vbezüstje. – Rengeteget készültem, és bár tudtam, gyorsan telik majd az a nap, élvezni akartam minden percét. Sikerült is, bár a döntőt igazság szerint elvezették a bírók. Elég ha annyit mondok, a végén mindenki nekem gratulált, nem a győztes amerikainak.”

Pedig Kotakának nem feltétlenül lett volna szüksége külső segítségre, volt már világbajnok, tudja, hogyan kell nyerni. Ám úgy, hogy a japán (!) bíró egy védett testrúgás után két pontot adott neki, ahelyett, hogy egyet ítélt volna S. Kovácsnak… Ezután a magyarnak nem maradt túl sok esélye.

„Nem tartom igazságosnak a vereséget, de azért az ezüstre is büszke vagyok, hiszen ritka, hogy valaki egynél többször eljusson a fináléig egy vébén. Tokióban pedig csodás volt döntőzni. Az egész város a vébé lázában égett. Megtelt a tizenötezres csarnok – ilyet még sohasem láttam karateviadalon. Amikor megérkeztünk, az emberek kígyózó sorokban várták, hogy bejussanak. Nagyon jó volt ezt látni.”

A döntőbe jutásért ráadásul egy japán versenyzővel csapott össze S. Kovács. Nem volt könnyű dolga, de a fölénye egyértelműbb volt annál, hogy a japán kihasználhassa a hazai pálya előnyét. A nézők becsületére legyen mondva, a végén a magyart ugyanúgy megtapsolták, mint saját sportolójukat.

S. Kovács számára most kis pihenő következik, majd januárban elkezdi a felkészülést a májusi, zágrábi Európa-bajnokságra, amelyet lélektani előnyből vár, hiszen a súlycsoportjában pillanatnyilag ő a legeredményesebb európai. Aztán ki tudja? Talán még egy olimpia is belefér – nem titok ugyanis, hogy a karate eséllyel pályázik az ötkarikás részvételre.

Legfrissebb hírek

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
5 perce

Átvettük a vezetést Ferizajban, és egyre jobban játszunk

Kézilabda
9 perce

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
15 perce

Esik az eső Interlagosban: Antonelli már a rajtrácsra vezető körén megpördült– Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
19 perce

Vívás: bronzérmes a junior női kardcsapat a budapesti vk-n

Utánpótlássport
20 perce

Két hónap után nyert ismét tétmeccset a Sepsi

Minden más foci
30 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
44 perce

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
51 perce