Londonban dőlhet el

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
2008.11.26. 00:30
Címkék
Miután sok magyar számára az öttusa egyet jelent nagy olimpiai bajnokainkkal – mindenekelőtt Balczó Andrással, de a Martinek, Mizsér, Fábián trió vagy Vörös Zsuzsanna is közismertnek számít a nem sportrajongók között is –, a hét végi drasztikus szabályváltozatás után alighanem a legfontosabb kérdés: olimpián maradhat-e az öttusa?

Netán éppen ezért a célért lett a guatemalai kongresszuson a futásból és a lövészetből nyári biatlon az öttusa részeként? Az olimpiai program szempontjából a tv-nézettség kulcsfontosságú, a sportágnak pedig aligha tettek jót a pekingi adatok: a softball után az öttusa volt a második legkevésbé nézett sport. Erről Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi és jogi igazgatója beszélt, aki szerint így veszélyben van az öttusa olimpiai jövője, a változástól pedig nem kell félni.

Koppenhágában, 2009 októberében dönt arról a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, hol rendezik a 2016-os nyári játékokat, s az Olimpiai charta 46. szakasza alapján ez a legkésőbbi időpont annak meghatározására, mely sportok szerepeljenek a programban. A charta legalább 25 sportból álló törzsprogramot jelöl meg, amelyekről alighanem együtt szavaznak, s az öttusa is benne van e huszonötös körben. Így élvez bizonyos védettséget a legtöbb mostani olimpiai sportággal együtt, hiszen ezek támogatóinak nyilvánvalóan nem érdeke, hogy minden sportról egyenként döntsenek, megkockáztatva az esetleges nemet. (Egyenkénti szavazásra akkor kerülhet sor, ha a törzsprogramot leszavazzák.) Nem derül ki viszont a chartából, hogy a törzsprogramnak feltétlenül része marad-e az öttusa a szavazásig, vagy lehet-e a koppenhágai NOB-kongresszusig változtatni rajta. Ellentmondásos, hogy a törzsprogramban 28 sportot tüntetnek fel.

Császári Attila, a Magyar Öttusaszövetség elnöke elküldte nekünk a Klaus Schormanntól, a Nemzetközi Öttusaszövetség elnökétől kapott beszámolót, ez alapján az öttusa nemcsak 2012-ben, hanem 2016-ban is az olimpia része marad, bárhol lesznek is a játékok. Schormann szerint az a 26 sportág, amely a londoni olimpián szerepel, a programban marad azt követőn is, és kiegészül még két sporttal, amelyekről jövő ősszel Koppenhágában voksolnak.

E levél alapján a 2012-es londoni olimpia azért kiemelt jelentőségű, mert a sportok médiaszereplése és marketingértéke befolyásolja majd a 2013-as NOBkongresszust, amely dönt a 2020-as nyári játékokkal kapcsolatban. Nem tűnik egyszerűnek a jövő, de ha Klaus Schormannnak hinni lehet, a következő két ötkarikás játékokon még feltétlenül ott lesz az öttusa.

S Londonra kell majd az új szabályokkal olyan látványossá és nézetté tenni, hogy 2020ban is a játékok része maradhasson. Elsősorban ez az elnök feladata, aki keresztülvitte a szabálymódosítást a múlt hét végén.

Legfrissebb hírek

Bartucz két gólt is lőtt, a szünetben öttel vezetünk Koszovó ellen Ferizajban

Kézilabda
2 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
15 perce

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
25 perce

Esik az eső Interlagosban: Antonelli már a rajtrácsra vezető körén megpördült– Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
29 perce

Vívás: bronzérmes a junior női kardcsapat a budapesti vk-n

Utánpótlássport
30 perce

Két hónap után nyert ismét tétmeccset a Sepsi

Minden más foci
40 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
54 perce

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
1 órája