Rossz ötlet volt

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2008.11.26. 00:30
Címkék

Ryan O’Byrne abban a pillanatban azt kívánta, bárcsak megrepedne alatta a jég a Bell Centerben, s ő elsüllyedhetne a rianásban szégyenében. Pedig minden olyan szépen indult. A 25 éves kanadai hátvéd ötvenedik meccsét játszotta a kanadaiak kedvenc csapatának piros-kék mezében, a Canadiens vezetett 3–2-re, már öt perc sem volt hátra az Islanders elleni összecsapásból, s Guy Carbonneau tanítványai emberelőnybe kerültek. Egyvalami kerülte el a második NHL-es idényét taposó bekk figyelmét, hogy a késleltetett előny miatt kapusa, Carey Price lekorcsolyázott a jégről, s a ketrec üresen tátongott.

O’Byrne-t viszont lendületesen támadta Doug Weight, a védő pedig jó ötletnek tartotta, hogy hazapasszol. Nem volt az... Öngól, egyenlítés, hoszszabbítás, szétlövés, majd Montreal-vereség lett a vége! A Canadiens 21 273 fanatikusa először nem hitt a szemének, majd addig „bú..ú..zott”, amíg le nem fújták a találkozót.

O’Byrne a gól után eltűnt az öltözőben, s a meccs végi sajtótájékoztatón sem keresett kifogásokat – igaz, nem is nagyon akad épelméjű magyarázat arra, amit tett.

„Rettenetesen rosszul érzem magam – mondta a játékos. – Nem találok szavakat a hülyeségemre. Mindenkitől bocsánatot kérek a csarnokban.”

A közönség által pokolba kívánt jégkorongozó mégsem maradt teljesen magára. Josh Gorges, akinek a találatával 2–1-re vezetett a Canadiens, védelmébe vette csapattársát: „Egészen pontosan tudom, mi megy végbe most Ryan lelkében. Én is ütöttem már öngólt, ez sohasem szándékos. Láttam a társaim arcán, hogy mindenkinek görcsbe rándult a gyomra ennél a gólnál. Megpróbáltuk kihasználni az emberelőnyt, de nem sikerült.”

Pedig az előző két idényben ez a csapat értékesítette legjobban a fórokat. Most azonban csupán egyszer sikerült betalálni öt a négy ellen: éppen az említett Gorges-találat alkalmával.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
7 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
7 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
7 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
7 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
7 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
8 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik