„Vigyázunk a pénzre!”

2008.11.26. 00:30
Címkék

Nagy nap ez a magyar hoki történetében, igaz?Nagy nap ez a magyar hoki történetében, igaz?

Az nem kifejezés! A Parlamentben, ha csak néhány percre is, de szeretett sportágunk volt a téma, már önmagában felfoghatjuk ezt üzenetnek. Üzenetnek, mely szerint fontos szegmense vagyunk a magyar sportnak.

A szavazások?

Finoman fogalmazva sem voltak mellékesek. Az egyik átment, a másik nem, mégsem mondom, hogy félsikert arattunk. Boldogok vagyunk, hiszen a magyar hoki még sohasem jutott ekkora támogatáshoz. Az pedig külön boldoggá tesz bennünket, hogy az utánpótlásról döntöttek számunkra kedvezően a honatyák – s nem csak azért mondom, mert a százhetvenmillió hetvennel több mint a száz.

Mire költik? Beszéltek már erről?

Nem szeretnék elhamarkodottan válaszolni, rendkívül fontosnak tartom, hogy a lehető legjobban használjuk fel. Vigyázunk a pénzre! Olyan csapat összehívását kezdeményezem, amely addig ötletel, amíg rá nem lel a megoldásra. Ha a sportágban dolgozó vezetőink mindegyike a magáénak érzi a döntést, akkor járunk a legjobb úton.

Már hetekkel ezelőtt meghirdettek egy utánpótlásprogramot. Pedig még nem is sejthették…

Nem bizony. De muszáj valahogy tartanunk a lépést, komolyan gondoljuk, hogy hamarosan huzamosabb ideig ott lehetünk az elitben. Az U14-es programunk fontos láncszem lehet ebben. Most merészebben tervezhetünk.

Százhetvenmillió mire lehet elég?

Hatalmas összeg, de önök is tudják, milyen drága sportág a miénk, elég csak a huszonöt-harminc ezer forintos jégóraidőt említenem. Hamar el tudnánk költeni, éppen ezért fontoljuk meg minden forintját. Óriási lökést ad nekünk ez a támogatás, leginkább ezt tudom említeni. Néhány hetet kérek, és nyilvánosságra hozzuk, hova megy a pénz, természetesen nem tartjuk titokban.

Lendületesnek tűnik.

Csodálkozik? Vezetőtársaimmal együtt hiszek a magyar jégkorongban! Lehet, most lesznek a sportban irigyeink, de azt mindenkinek tudnia kell, nem egyik vagy másik sportágtól vettük el a pénzt, egy teljesen más rubrikából csoportosították át.

Igaz, de a sportág eddigi támogatását ismerve, ellenkező esetben sem szólhatna senki!

Nem én mondtam…

Legfrissebb hírek

Bartucz két gólt is lőtt, a szünetben öttel vezetünk Koszovó ellen Ferizajban

Kézilabda
2 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
15 perce

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
25 perce

Esik az eső Interlagosban: Antonelli már a rajtrácsra vezető körén megpördült– Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
29 perce

Vívás: bronzérmes a junior női kardcsapat a budapesti vk-n

Utánpótlássport
30 perce

Két hónap után nyert ismét tétmeccset a Sepsi

Minden más foci
40 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
54 perce

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
1 órája