Labdarúgás: rendőrségi eljárás bírórúgásért Szabolcsban

2008.11.27. 02:09
Címkék
Súlyos testi sértés kísérlete miatt rendőrségi eljárás indult egy futballbíró bántalmazása miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerdán az MTI-vel.
Az eset még vasárnap, a Bököny–Kálmánháza megyei II. osztályú labdarúgó-mérkőzésen történt, amelynek a 85. percében megrúgták a játékvezetőt – mondta Fülöp Gergely szóvivő. A százados tájékoztatása szerint a meccs nem volt kiemelt kockázatú, így a találkozó rendjének biztosítása a rendező egyesülete feladata volt. A rendőrséget a találkozó közben riasztották a helyszínre verekedés miatt. Kiderült, a bírót megrúgták, s emiatt a területileg illetékes nagykállói rendőrőrs indított eljárást az ügyben – tette hozzá Fülöp Gergely. A mérkőzésen történtekről a találkozó játékvezetője, Tassy Tamás, a szabolcsi napilap, a Kelet-Magyarország szerdai számában úgy nyilatkozott: "A találkozó 85. percében a hazaiak 11-es számú játékosa egy szabadrúgásnál előbb a nézőkkel kezdett el vitatkozni, majd elindult elégtételt venni. (...) A sportszerűtlenkedő játékosnak a piros lapot már nem tudtam felmutatni, mert szívtájékon rúgott. Ezt követően a kálmánháziak üldözésébe kezdett, a verekedésre a nézőtérről többen is beszálltak, s mintegy tíz percig tartott a csete-paté, míg helyreállt a rend, s megérkeztek a rendőrök". A mérkőzést a bíró lefújta, ekkor a kálmánháziak 4–3-ra vezettek.
Legfrissebb hírek

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
7 perce

Esik az eső Interlagosban: Antonelli már a rajtrácsra vezető körén megpördült– Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
11 perce

Vívás: bronzérmes a junior női kardcsapat a budapesti vk-n

Utánpótlássport
12 perce

Két hónap után nyert ismét tétmeccset a Sepsi

Minden más foci
22 perce

Átvettük a vezetést Ferizajban, és egyre jobban játszunk

Kézilabda
36 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
36 perce

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
43 perce

NB III: már csak egy veretlen csapat maradt a mezőnyben

Labdarúgó NB II
55 perce