24 ÓRA

2008.11.28. 23:34
Címkék

Bozóky Imre a futballban Bozóky Imre a futballban

KECSKEMÉT. Bozóky Imre korábbi MLSZ-elnök felel a jövőben a Kecskeméti TE-vel kapcsolatos kommunikációért, illetve a klub kapcsolatrendszerének kiépítéséért. Változás történt az egyesület utánpótlásánál is, amelynek szakmai vezetője és irányítója a szerb Djoko Kokovics lesz.

Légiósok az ETO-nál

GYŐR. Csatlakozott a Győri ETO FC keretéhez Tozé Marreco, a legutóbb a spanyol másodosztályú Alavésban szereplő 21 esztendős csatár. A portugál légiós az észt válogatott védővel, Tihhon Sisovval együtt szombaton pályára is lép a Budaörs elleni mérkőzésen.

Török Károly visszavonult

GYÖNGYÖS. Elbúcsúztatták Török Károlyt: a játékvezető az Írország elleni felkészülési futsalmérkőzés (6–1) első félidejében bíráskodott utoljára. A világ egyik legjobb futsalbíróját többek között Huták Antal, a játékvezetői bizottság alelnöke, illetve az MLSZ részéről Ragadits Ferenc köszöntötte.

Elhunyt Dékány Ferenc

HALÁLOZÁS. Életének 79. évében elhunyt Dékány Ferenc. Az ötvenes évek Ferencvárosának fedezete pályafutása során 258 bajnokin lépett pályára, kizárólag a zöld-fehéreknél futballozott, majd 1973 és 1976 között a klub futballszakosztályát irányította.

Legfrissebb hírek

Maratoni első félidei hosszabbítás után döntetlenre áll a Debrecen és az Újpest

Labdarúgó NB I
3 perce

Zemplén-rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte a futamot

Egyéb autó-motor
16 perce

Szoboszlai az első félidőben gólpasszt adott, a Pool a szünet után növelte előnyét – percről percre

Angol labdarúgás
18 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
23 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
33 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
57 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
1 órája

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
1 órája