A CFR Cluj sajtópáholyában heves vita bontakozott ki a helyi újságírók között arról, hogy ki volt a legnagyobb játékos, aki a stadionban pályára lépett: az 1987-ben az NSZK színeiben itt olimpiai selejtezőt játszó Jürgen Klinsmann, a Chelsea-vel fellépő Didier Drogba vagy Francesco Totti. A kérdést nem sikerült eldönteni, a Roma csapatkapitánya azonban a meccs után nekiszegezett mikrofonerdő alapján fölényesen nyerte a népszerűségi versenyt.
Több mint egy év után talált be a BL-ben, ám a látványos szabadrúgásgólt látva bizonyára sok Romaszurkoló megbocsátotta a hosszú várakoztatást.
A drukkerek érzéseit nem ismerem, számomra kedves volt a CFR-nek rúgott gól. De nem kedvesebb bármelyik más gólomnál: elvégre mindegy, hogy szépen vagy csúnyán, a lényeg, hogy a labda a kapuba jusson. És persze hogy nyerjen a csapat.
Végül mindkettő összejött, pedig eleinte nem játszott jól a Roma. Mit gondol, mi hiányzott az együttesből?
Semmi. Jó volt az ellenfél.
A hetvennegyedik percben, a sárga lapja előtt mintha kicsit elveszítette volna a fejét, amikor öszszeakaszkodott Tricával. Mitől lett olyan ideges?
Trica már korábban is többször csúnyán viselkedett, de amikor felrúgta Cassettit, rendkívül felhergelt. Nem tudom felfogni, hogy három egyes állásnál, egy eldőlt meccsen mi szükség ilyen durvaságokra!
Amikor szeptemberben hazai pályán kikaptak a CFR Clujtól, gondolta volna, hogy az utolsó kört csoportelsőként várják?
Elképzelhetetlennek tűnt. Mindenki leírt minket, és magunk sem hittük volna, hogy ilyen kedvező helyzetbe kerülhetünk. A továbbjutást azonban még nem harcoltuk ki, a Bordeaux elleni találkozóra nagyon figyelnünk kell. Aztán persze a bajnokságban is jó lenne előbbre lépni, hogy elérhessük a minimális célként kitűzött negyedik helyet.
