Helyre tennék a Cityt

2008.11.28. 23:34
Címkék

A City nyáron az Abu Dhabi United Group (ADUG) révén dúsgazdag befektetők kezébe került, és a kékek nem titkolt célja, hogy minél előbb kiemelkedő eredmények párosuljanak a kimeríthetetlennek tűnő anyagi forrásokhoz. Mark Hughes együttese első lépésként az átigazolási időszak utolsó napján angol rekordot jelentő összegért szerződtette Robinhót a Real Madridtól, és ennek, valamint a további klasszisok (Gianluigi Buffon, Kaká) igazolásáról szóló spekulációknak köszönhetően a korábbinál jóval nagyobb figyelemnek örvend a médiában.

Sőt! Az utolsó pillanatokban még Dimitar Berbatovot is megpróbálták elhappolni a United elől, azonban a bolgár végül az Old Traffordon kötött ki, és ha felépül kisebb sérüléséből, most gólokkal is elszomoríthatja korábbi kérőit.

Azt viszont semmiképp sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a fogadkozás ellenére a City egyelőre nem fenyegeti a nagy négyes pozícióit – a bajnoki címről szőtt álmokról most ne is beszéljünk –, és ezt kihasználva Sir Alex Ferguson öntött egy kis olajat a tűzre a derbi előtt.

„Hol is áll a City jelen pillanatban? – tette fel a költői kérdést az MU menedzsere, utalva arra, hogy a vasárnapi ellenfél a 11. helyet foglalja el a tabellán, és mindössze három pont választja el a kiesőzónától. – Ha nem tévedek, bennünket csak a Chelsea és a Liverpool előz meg. Mi elsődlegesen rájuk összpontosítunk. Amikor Roman Abramovics megvette a Chelsea-t, és igazolt egy csomó játékost, sorozatban két bajnoki címet nyertek. Ezzel új kihívás elé állítottak minket, amelyre azzal válaszoltunk, hogy a következő két idényben mi végeztünk az élen. De több olyan klub akad, amelynél az új befektető érkezése ellenére sem jöttek a sikerek.”

Edzőjéhez hasonlóan Wayne Rooney is kissé lekezelően nyilatkozott a másik manchesteri együttesről: a támadó szerint nem szabad túl komolyan venni Robinhóékat.

„Tényleg nagy rangadó lesz vasárnap – ismerte el a csatár. – Végre megmutathatjuk a Citynek, kik Manchester igazi királyai. Egyáltalán nem idegesít minket, hogy sokkal több publicitást kapnak. Amíg valahol a középmezőnyben vergődnek, nem törődünk velük különösebben. Ráérünk aggódni akkor, ha elkezdenek trófeákat gyűjteni.”

Nyolc kilométerrel odébbról – értsd: a City főhadiszállásáról – még nem érkezett válasz, de természetesen hiba lenne kizárólag a „vörös ördögök” nyilatkozataira hagyatkoznunk a vasárnap várható eseményeket illetően. Nem szabad elfelejteni, hogy a „kisebbik” manchesteri gárda volt az egyetlen klub az elmúlt idényben, amely oda-vissza megverte az MU-t; ez korábban az 1969–70-es idényben sikerült a világoskékeknek. „Balszerencsénk volt” – intézte el két szóval Ferguson az előző évad e két felvonását.

A múlt szezonbeli eredményeken túl (1–0, 2–1) az is önbizalmat adhat a hazaiaknak, hogy utóbbi két mérkőzésükön sima győzelmet arattak az Arsenal (3–0) és a Schalke (2–0) felett. A United ráadásul nem szerepel valami fényesen idegenben, hét bajnokiján két győzelem, három döntetlen és két vereség a mérlege – azaz óvatlanság lenne előre lefutottnak tekinteni a rangadót.

Legfrissebb hírek

A DVSC a második félidő elején ismét vezetést szerzett az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
5 perce

NB III: hét gólt szerzett a DVTK második csapata

Labdarúgó NB II
9 perce

Szoboszlai az első félidőben gólpasszt adott, a Pool őrzi előnyét – percről percre

Angol labdarúgás
11 perce

Terepkerékpáros Eb: a 2024-es Tour de Hongrie belga győztese nyerte a férfiak versenyét

Kerékpár
20 perce

Zemplén rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte meg a futamot

Egyéb autó-motor
37 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
45 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
54 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája