Legyen topcsapat Kispesten

2008.11.28. 23:34
Címkék

Pénteken megállapodás született a Budapest Honvéd és a németországi bejegyzésű Sports First között, az egyezség „dajkája” a Honvéd kizárólagos marketingpartnerének ügyvezetője, Pellady Péter volt. A magyar válogatott korábbi menedzsere honi tapasztalataira, az „egyedül nem megy” örök érvényű igazságára ráeszmélve vette fel a kapcsolatot a korábbi világklasszis nyugatnémet válogatott kapus Harald Schumacher, valamint a számottevő sajtós múltú (Bild, Express) Markus Bockelkamp vezette, sportmarketinggel, PR-ral, klubmenedzseléssel és tehetséggondozással foglalkozó céggel, amely többek között a német Bayer Leverkusent és az orosz gázipari óriáson, a Gazpromon keresztül a Schalke 04-et is üzletfelei között tudhatja.

„A magyar labdarúgásba rettenetesen nehéz belülről bevonni új szponzorokat, multinacionális vállalatokat és középkategóriás cégeket, így ebben a munkában jelentős nemzetközi tapasztalatot gyűjtő, kivételes referenciájú partnert kerestünk – mondta Pellady Péter. – George F. Hemingwaynek, a Honvéd tulajdonosának az a célja, hogy a Honvéd Magyarország topcsapata legyen, a szurkolók, üzletemberek fontosnak érezzék, hogy ott legyenek a Honvéd meccsein, társasági esemény legyen a mérkőzés, azaz a klubstratégia terén új irányt mutasson. A Fulham, a Hoffenheim vagy a Leverkusen példája is mutatja, hogy átgondolt koncepcióval ez elérhető. Meg kell találni a módját, miként vonhatunk be új támogatókat a körbe, de azt is tudnunk kell, miként tegyünk eleget a szponzorok igényeinek, kívánságainak.”

Legfrissebb hírek

Maratoni első félidei hosszabbítás után döntetlenre áll a Debrecen és az Újpest

Labdarúgó NB I
3 perce

Zemplén-rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte a futamot

Egyéb autó-motor
16 perce

Szoboszlai az első félidőben gólpasszt adott, a Pool a szünet után növelte előnyét – percről percre

Angol labdarúgás
18 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
23 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
33 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
57 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
1 órája

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
1 órája