Nővére nyomdokain járna

2008.11.28. 02:22
Címkék

Az olasz első osztályban szereplő röplabdázó, Horváth Dóra mindössze 15 éves húga, Gabriella is ezt a sportágat választotta, és hamar meghatározó játékosa lett mind a Vasasnak, mind a korosztályos válogatottaknak.

Mikor kezdtél röplabdázni?

Hétévesen. Egy év után azonban abbahagytam, és csak tízéves koromban mentem le újra a csarnokba. Közben kipróbáltam a szinkronúszást és a kosárlabdázást is, végül a röplabda mellett maradtam.

Hol játszottál a Vasas előtt, és mik a legjobb eredményeid?

A BSE-ben kezdtem, de az ottani edzőváltás miatt – az újrakezdés után egy évvel – átjöttem a Vasashoz. Eddig minden évben minden korosztályban dobogósok voltunk a magyar bajnokságban, tavaly például a serdülők között mi nyertünk.

Mik a távlati céljaid?

Az érettségi után szeretnék külföldre igazolni. Az Egyesült Államokban vagy Olaszországban lenne jó folytatni.

Adódik a kérdés, szoktak-e a korábban szintén a Vasasban játszó nővéredhez hasonlítani?

Amikor szidnak, akkor igen! Gyakran mondják, hogy a Dóri ilyen idős korában már ezt vagy azt is meg tudta csinálni. Ez néha zavar, ugyanakkor motivál is, hiszen a nővérem a példaképem, és szeretnék legalább olyan jó lenni, mint ő.

Tagja vagy a januári Eb-selejtezőre készülő junior-válogatottnak, a Vasasban hétköznap edzések vannak, és négy különböző versenysorozatban is indultok. Egyáltalán van szabadidőd?

Sajnos nem sok. Havonta néhány napot edzőtáborozunk a válogatottal, a klubomban pedig heti négy edzésre járok. Emellett a tanulásra is időt kell fordítanom. A Szent Angéla Gimnázium második osztályos tanulója vagyok. Ha ezek után marad időm, azt a barátaimmal töltöm.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai gólpasszt adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
5 perce

A DVSC a második félidő elején ismét vezetést szerzett az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
14 perce

NB III: hét gólt szerzett a DVTK második csapata

Labdarúgó NB II
18 perce

Terepkerékpáros Eb: a 2024-es Tour de Hongrie belga győztese nyerte a férfiak versenyét

Kerékpár
29 perce

Zemplén rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte meg a futamot

Egyéb autó-motor
46 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
54 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája