A statisztikusok kedvence lett

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2008.11.30. 01:32
Címkék

Csúcsokat döntöget Dárdai Pál. A magyar válogatott középpályás két hete, a HSV elleni sikerrel a Hertha BSC legtöbb győztes meccsen szereplő játékosa lett. Péntek este a Köln elleni 2–1-es diadal során 253. alkalommal húzta magára az első osztályban a berliniek mezét (1997 tavaszán ugyanis még a második ligában szereplő együtteshez érkezett), ezzel pedig holtversenyben dobogós.

Mit jelentenek a rekordok önnek?

Rendkívül hízelgő, hiszen a klubhűség manapság már nem divat – mondta Dárdai Pál. – Pénteken utolértem Erich Beert, aki huszonnégyszeres német válogatott, és ma is ikonként tisztelik Berlinben. Őt befogni nagy szó, ráadásul a jövő héten leszoríthatom a dobogóról. Olvastam, hogy Holger Brück 261 meccsel a második, őt a tavasszal érhetném utol, de ez még arrébb van. A stadionújságban viszont most nyilatkozott Michael Sziedat, aki 280 találkozóval vezeti a Herthaörökranglistát, és elmondta: mindig kint van a meccseinken, nagyon kedvel engem, és már most jelzi: nem bánja, ha jövőre megelőzöm. Nagyon reméli, hogy ha eljön az a bajnoki, egy csokor virággal ő köszönthet először.

Ha belegondolunk: egy Pécsről induló magyar futballistának ez nem hangzik rosszul.

Büszke is vagyok, de tudom, az egészség a legfontosabb. Nekem nem a 281. bajnoki meccs a célom, egy futballistának csak a jövő hét, a következő mérkőzés létezik.

Már dobogón a Hertha, ha messzire nem is tekint, a jelen sem elkeserítő…

Két meccsünk van még: megyünk a Schalkéhoz, aztán fogadjuk a Karlsruhét. Ha legalább három pontot szerzünk, klubrekordot érünk el, fél szezon alatt a Hertha BSC még sohasem szerzett 33 pontot. Úgy fest, nekem az ősz a rekordokról marad emlékezetes. Egységesek vagyunk, és akkor is tudunk győzni, mint pénteken a Köln ellen, ha a játékunk nem az igazi. Megyünk előre, nem adjuk fel, brusztolunk, letámadunk, hajtunk, ahogy bírunk, addig, amíg le nem fújják a meccset. Megtanultam, hogy a mérkőzést nem az nyeri meg, aki többet birtokolja a labdát, vagy aki szebben futballozik, több kötényt oszt ki, hanem aki a mezőnyben megnyeri a párharcokat. A Köln mindenkinek kellemetlen ellenfél volt, nekünk is akadtak gondjaink, de három helyzetünkből kettőt berúgtunk, ami döntött. És nem bántam, hogy három berlini lapban sem kapott senki nálam jobb osztályzatot.

Legfrissebb hírek

Zemplén-rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte a futamot

Egyéb autó-motor
4 perce

Szoboszlai az első félidőben gólpasszt adott, a Pool a szünet után növelte előnyét – percről percre

Angol labdarúgás
6 perce

A DVSC gólját gyorsan kiegyenlítette az Újpest

Labdarúgó NB I
11 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
11 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
20 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
45 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
1 órája

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
1 órája