Marián Hossa a Detroit hőse

I. SZ.I. SZ.
2008.11.30. 01:32
Címkék

Hatásos módját választotta kulcsjátékosai motiválásának a Detroit Red Wings: a klub vezetősége bejelentette, hogy a nyáron szabadügynökké váló Henrik Zetterberg, Marián Hossa, Johan Franzen trióból csak kettővel köt új szerződést az idény végén. A határozatot követő első meccsen, a Columbus ellen jelezték a veszélyeztetettek, hogy értenek a szóból: az 5–3-as győzelemből Hossa két találattal, Zetterberg egy-egy góllal és assziszttal, Franzen egy gólpasszal vette ki a részét. Bár a hármasból a két svéd régi tagja a Red Wingsnek (a helyettes csapatkapitány Zetterberg 1999-ben, Franzen 2004-ben szerződött a vörösökhöz), sokak szerint a nyáron igazolt Hossával jobban járna a Detroit. A szlovák csatár a többség szemében már azzal nagyott nőtt az „autóvárosban”, hogy a Pittsburgh és az Edmonton sokkal kedvezőbb, többéves ajánlatát is visszautasította, hogy egy évre a Red Wingshez szerződhessen, eddigi 13 góljával (holtversenyben harmadik a góllövőlistán) pedig mindenkit meggyőzött. „Hihetetlen játékos, nem csak a pályán, az öltözőben is felrázza a csapatot, keményen dolgozik, most láttuk meg igazán, mekkora klaszszis” – mondta a lassan húsz éve detroiti mezben hokizó Kris Draper.

Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
4 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
4 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
4 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
4 órája

A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a terepraliversenyt Várpalotán

Egyéb autó-motor
4 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
4 órája

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
5 órája