Szerencsés tizenhármas

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2008.11.30. 01:32
Címkék
A második félidőben látottak alapján a Bayern München könnyedén nyerte meg a Leverkusen elleni, az „üldözők csatájára” keresztelt mérkőzést, és pénteken minden bizonnyal az őszi elsőség sorsát eldöntő mecscset vívhat a Hoffenheimmel.

A nyolcaddöntőbe jutás mellett a német sajtó egy újabb szójátéka is köthető a keddi, Bayern München–Steaua Bajnokok Ligája-csoportmérkőzéshez, elvégre „kint” akkor írtak folyamatosan a Kloni csatársorról, ami Miroslav Klose és Luca Toni együttműködését volt hivatva jelölni. És ha arrafelé megtetszik az ilyen szókapcsolat, intézményesül is, legalábbis erre utal, hogy az internetes portálok szombat este fél hat felé már „harsogták”: „Újra Kloni döntött”. Ami helyénvaló is, tudnillik hiábavaló volt minden leverkuseni fogadkozás, a Bayern München a második félidőben iskolázott, és győzelmével az éllovas (és szokás szerint többek között Vedad Ibisevic góljára építő) Hoffenheim első számú üldözőjévé lépett elő.

Pedig a Leverkusen a bevetett lélektani fegyverek (ráfizetéses igazolási politika, látványos játék hiánya, katasztrofális védelem) mellett segítséget is kapott, elvégre a vendégektől Martín Demichelis és Mark van Bommel sérülés miatt el sem utazott a csapattal. Az első félidőben még úgy-ahogy érződött a hiányuk, Patrick Helmes lövése vagy Paulo Henrique lécen csattanó bólintása elkerülhető lett volna (a holland vélhetően megtámadta volna a német csatárt, az argentin meg aligha hagyja fejelni a brazilt), de önmagához képest ekkor sem működött rosszul a müncheniek hátsó alakzata. A korábbi 14 fordulóban kapott 21 gól, illetve a Bundesligában legutóbb október 18-án produkált „shutout” árulkodó jel – ezért volt fontos hangsúlyozni, hogy önmagához képest…

A második félidőben pedig már csak akkor kellett idegeskedniük a Bayern-szimpatizánsoknak, amikor minden eldőlt. Akkor már lövöldözhetett Helmes, tesztelhette a lécet Tranquillo Barnetta, a három pont már ott „lapult” a bajorok zsebében. Tekintettel arra, hogy a fentebb már idézett, Kloni fedőnevű egység belelendült. Toni Zé Roberto beíveléséből fejelt a kapuba, majd az előző akciót elindító Franck Ribéry a Philipp Lahmtól kapott labdát remekül tette Klose elé, ő pedig kilőtte a jobb alsó sarkot. A német góllal ünnepelte 250. bajnokiját, az olasz meg sorozatban negyedik Bundesligafellépésén volt eredményes. Igazságtalan lenne azonban, ha a góllövők mellett megfeledkeznénk Daniel Van Buytenről, aki kiválóan vette át Demichelis helyét, és több hírügynökség is őt választotta meg a mezőny legjobbjának.

„A srácok végre élvezik a játékot, ráadásul a többségük teljesen egészséges is – mosolygott a lefújás után Jürgen Klinsmann, a Bayern vezetőedzője. – Azt hiszem, lassan mindenki rájön, hogy megérte keményen dolgozni. Remélem, pénteken jön a folytatás. Két klassziscsapat találkozik majd egymással, és hiszem, hogy mi a Leverkusenben látottnál legalább eggyel magasabb sebességi fokozatban is tudunk majd futballozni.”

És hogy mennyire nem lehet vita a győztes kilétéről, elárulja Bruno Labbadiának, a Leverkusen trénerének nyilatkozata:

„Túl sok területet engedtünk a Bayernnek, ráadásul csak huszonöt percig voltunk képesek úgy futballozni, ahogyan az ezen a szinten kötelező. Visszavettünk a tempóból, és megbűnhődtünk.”

A Bayern viszont nem vett vissza, és immár 13 tétmérkőzés óta őrzi veretlenségét.

Legfrissebb hírek

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
1 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
10 perce

Visszavonták a DVSC gólját az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
17 perce

A Palace kihagyta a helyzeteit, a Pool Szoboszlai gólpassza után vezetést szerzett – percről percre

Angol labdarúgás
31 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
34 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
1 órája

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
1 órája

NB II: MÁR A CSÁKVÁR VEZET

Labdarúgó NB II
1 órája