Volt MLSZ-elnök új szerepben

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2008.11.30. 01:32
Címkék

Lapunk is beszámolt arról, hogy Bozóky Imre, az MLSZ korábbi elnöke a Kecskemét élvonalbeli csapatánál dolgozik, a klub kommunikációs munkatársa lesz, és a KTE kapcsolatrendszerét kell kiépítenie.

„Igazából arról lenne szó, hogy a futballban szerzett tapasztalataimat, kapcsolataimat, ismeretségeimet a KTE javára próbáljam kihasználni – mondta Bozóky Imre, amikor új feladatáról faggattuk. – Ajtót nyitunk a világra, hogy bejöjjenek az információk, amelyek a kecskeméti futballt utánpótlás- és felnőttszinten is segíthetik.”

A volt MLSZ-elnök szerint a KTE működésében, szervezeti felépítésében ugyanúgy hatékonyabbá lehet tenni a munkát, mint kommunikációjában. Bozóky Imre elmondta: nagyon sok Bács-Kiskun megyei tehetség hagyta el a régiót, mert a szakmai fejlődését nem látta biztosítva. A futballvezető szeretné, ha az ország közepén a KTE meghatározó egyesület lenne ilyen szempontból is.

„Kecskeméten vannak jó középiskolák, van erős főiskola, itt is tanulhatnak azok a játékosok, akiknek erre igényük van. Ha az utánpótlásban a szakmai munka is egyre jobb minőségű lesz, akkor idecsalogathatjuk a megye legjobbjait.”

A volt MLSZ-elnöknek rengeteg külföldi csapattal, sportolóval és sportvezetővel van kitűnő kapcsolata, ezeket is felhasználja a KTE érdekében, s rengeteg lehetőség kínálkozik arra, hogy akár csereprogrammal, akár más módon fejlődhessenek a kecskemétiek.

„Nem hiszem, hogy szégyenkeznie kellene annak, aki tanulni s így előrelépni akar. Egykoron mi oktattuk a világot, ám azok az idők sajnos elmúltak. A képzéstől kezdve a sportorvosláson, a rehabilitáción át tucatnyi területen van jókora lemaradásunk, ezt akarjuk csökkenteni. Egyelőre fél évig dolgozom a KTE-ért, addig kiderül, van-e értelme az együttműködésnek.”

Legfrissebb hírek

Visszavonták a DVSC gólját az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
5 perce

A Palace kihagyta a helyzeteit, a Pool Szoboszlai gólpassza után vezetést szerzett – percről percre

Angol labdarúgás
18 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
22 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
51 perce

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
56 perce

NB II: MÁR A CSÁKVÁR VEZET

Labdarúgó NB II
1 órája

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
1 órája