Erre büszkék lehetnek

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2008.12.01. 02:10
Címkék
Mindkét csapatot zavaró játékvezetés mellett a tapasztaltabb pécsiek szikrázó, kiváló mérkőzésen győzték le a házigazda Szegedet a női bajnokságban.

A feldobás előtt békésen be szélgetett egymással a két szakvezető. Ebben semmi meglepő nincs, hiszen a játékoskorból még ki sem növő Donkó Orsolya hat évet kosárlabdázott Pécsen, ahol Fűzy Ákos akkoriban Rátgéber László „hadsegédeként” dolgozott. „Ákos volt az, akivel mindig mindent meg lehetett beszélni, még meccs közben is” – mondta a hazaiak trénere. „Gyere át a túloldalra, megbeszélhetjük most is” – kontrázott nevetve a pécsi szakember.

A feldobás után persze nem folyt ilyen kedélyes mederben a tabella második és harmadik helyén álló két együttes rangadója. A küzdő felek először nehezen találták a gyűrűt, az első pontra több mint másfél percet, az első hazai válaszra csaknem hármat, az első mezőnykosárra majdnem ötöt kellett várni. Igaz, az annyira felvillanyozta szerzőjét, Olena Zserzserunovát, hogy az első negyed zárásáig meg sem állt 11 egységig. A második szakaszban keményedett a küzdelem, illetve keményedett volna, ha a játékvezetők hagyják. Nekik a sztrájk alatt nyilván nem volt idejük nemzetközi kupamecscseket nézni, pedig ez idő alatt a Pécs az Euroligában vitézkedett, a Szeged pedig az Európakupában verte végig a kontinenst...

Így szinte számolatlanul gyűltek a személyi hibák, s aki mégis számolta, a nagyszünetig 28(!)-ig jutott. Női meccsen ez elképesztően magas szám. A haddelhaddból a Szeviép jött ki jobban, elsősorban azért, mert megtalálta a lőtávot – a második tíz perc végén három tripla is behullott a vendéggyűrűbe, míg az ellenkező oldalon húsz perc alatt egyetlenegy sem –, másrészt azért, mert Desiré Almind két perc alatt szórt tíz pontjára az ellenoldalról nem érkezett érdemi válasz.

Az nyilván zavarta a vendégek szakvezetőjét, hogy a második negyedben annyi pontot kapott csapata, amennyit általában egy félidőben szokott. Ezért még agresszívebbé vált a pécsiek védekezése. Ugyanolyan rövid idő alatt elfogyott a szegediek előnye, amilyen gyorsan megszerezték. Ám a hazaiak bátran harcolva felvették a kesztyűt. A keménykedés nem tetszett a láthatóan formán kívül lévő bíróknak, ahogy fújtak, az meg a pécsi kemény magnak. Egyikük ezt közelebbről is tudatta volna, ám a biztonságiak előbb leteperték, minthogy odaért volna a roszszak közül is kilógó Jakab sporttárshoz. Jellemző, hogy az utolsó negyedben olyan jelenetek alakultak ki, amelyek miatt, ha a középső szakaszban veszik elő a sípot, végleges kiállítás is járhatott volna – ám akkor már nem fújtak a bírók.

A két remekül harcoló vetélytárs, amennyire tudta, függetlenítette magát a játékvezetéstől, és végletekig kiélezett csatában döntött a pontok sorsáról. Az Euroliga-rutin, Zserzserunova kipontozódása és Kelly Mazzante pontossága döntött a vendégek javára.

Legfrissebb hírek

Hosszú kényszerszünet után folytatódott a DVSC–Újpest meccs

Labdarúgó NB I
3 perce

A Palace kihagyta a helyzeteit, a Pool Szoboszlai gólpassza után vezetést szerzett – percről percre

Angol labdarúgás
9 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
13 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
42 perce

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
46 perce

NB II: MÁR A CSÁKVÁR VEZET

Labdarúgó NB II
1 órája

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
1 órája