Parádés második félidő

BERECZKY ATTILA, BODNÁR TIBORBERECZKY ATTILA, BODNÁR TIBOR
Vágólapra másolva!
2008.12.01. 02:10
Címkék
Hullámvölgyekkel tarkított harminc perc után parádés második félidőt produkált a csoportjából gyakorlatilag továbbjutónak tekinthető magyar válogatott a finnek elleni Eb-selejtezőn, s négy forduló után is százszázalékos.

Eleve kizárhatjuk, hogy a várha tó izgalmak miatt özönlött a nép vasárnap ebédidőben a Bujtosi Szabadidőcsarnokba, hiszen a finn válogatott ebben a sportágban nagyon kilóg az észak-európai közegből. Amíg Norvégiában vagy Svédországban nemzeti ügy a kézilabda, nyelvrokonainknál nem tartozik a legnépszerűbb sportágak közé. Ez kiderült csütörtökön a két csapat vantaai meccsén (21–34) is, amelyet alig kétszáz néző látott. Egyértelmű volt, hogy Hajdu János csapata negyedik Eb-kvalifikációs meccsét is megnyeri, Nyíregyházán azonban olyan hangulat fogadta a válogatottakat, mintha az év legfontosabb meccséről lett volna szó. Nem véletlen, hogy a magyar szövetség szívesen visz találkozókat a szabolcsi megyeszékhelyre.

A lázas Császár Gábort, a csapat irányítóját helyettesítő Ilyés Ferenc jól fogta össze a magyar együttes támadásait. A szinte öngyilkos taktikát, a rettentő sok rohanást választó finn válogatott játékosai előbb a labda, aztán a levegő után kapkodtak a csarnokban. Az első félidő második felében azonban rengeteg hiba csúszott a mieink játékába, s így a lelkes finnek tartották magukat. A szünet után keményített védekezésén a magyar válogatott, a bokasérüléssel is játszó Fazekas Nándor pedig lehúzta a rolót.

Az Eb-selejtezők jövő júniusban folytatódnak.

Legfrissebb hírek

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Amerikai sportok
2 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
4 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
7 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
7 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
8 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
9 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
9 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik