Tévez szívesen megy

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2008.12.01. 23:20
Címkék
Ramón Calderón, a Real Madrid elnöke a Getafétól elszenvedett vereség dacára kitart Bernd Schuster vezetőedző mellett, s a tréner helyzetén egy neves csatár téli szerződtetésével akar javítani.

A Getafétól elszenvedett vereség ide, az éllovas Barcelonával szembeni hatpontos hátrány oda, Ramón Calderón, a Real Madrid elnöke ismét támogatásáról biztosította Bernd Schuster vezetőedzőt.

„Hiszek és bízom benne. Az elnökséggel együtt a végsőkig hajlandó vagyok kitartani mellette” – jegyezte meg a presidente.

Önmagában persze a bizalom kevés, eredmények is kellenek, ahhoz pedig elsősorban csatárra, illetve csatárokra van szükség. A keresztszalag-szakadást szenvedő Ruud van Nistelrooy góljait egyelőre senki sem pótolta (Gonzalo Higuaínnak lett volna rá esélye, de ő is megsérült), így aztán Calderón megígérte, a téli átigazolási időszakban Schuster mindenképpen kap egy támadót. A már megszokott jelölt (Klaas-Jan Huntelaar, Ajax) mellett most új is felbukkant: Carlos Tévez, a Manchester United argentin támadója.

Ráadásul nála sokkal jobbak a Madrid esélyei, tekintettel a kevesebb kérőre és a manchesteri helyzetre. Tévez Dimitar Berbatov, Wayne Rooney és Cristiano Ronaldo mögött kevés lehetőséget kap, és a Sunday Express című lap szerint készen áll arra, hogy a Realba igazoljon. Az MU ráadásul még mindig nem élt elővásárlási jogával, legalábbis Kia Joorabchian, a Tévez jogait birtokló MSI cég tulajdonosa szerint. Joorabchian azt állítja, ha az MU január 30-ig nem jelzi vételi szándékát (a papírok szerint 27 millió eurót kell fizetnie a játékjogáért), akkor a csatár legkésőbb június 30-án szabadon igazolhatóvá válik.

Itt már csak az vetődik fel, hogy a Realnál tudnak-e még fél évet várni újabb minőségi támadóra, vagy azonnal rendezni akarják a kérdést. Ha hiszünk Calderón Schustert bátorító szavainak, az utóbbira voksolunk, de ha figyelembe vesszük a gazdasági világválsággal járó pénzügyi helyzetet is, akkor inkább a türelemre.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Egyesült Államok–Magyarország a hoki-vb-n

Minden más foci
1 órája

Antonelli-győzelem, Russell-dráma és Hamilton-dobogó az eseménydús montreali versenyen

F1
1 órája

Szetthátrányból megnyert meccsel kezdett Párizsban Djokovics

Tenisz
1 órája

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
2 órája

Megtört az átok, Ross Smith először nyert European Tour-tornát

Egyéb egyéni
2 órája

Öt gól 15 perc alatt; a Villarreal az Atleti kiütésével bronzérmes a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Jövőre is az elitben szerepel a magyar férfi jégkorong-válogatott!

Jégkorong
2 órája

Az Olympiakosz nyerte meg a férfi kosárlabda Euroligát

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik