Új hősök születtek

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
2008.12.01. 02:10
Címkék

Még a hatalmas Papp László Budapest Sportaréna életében is ritkaság, hogy csaknem hétszáz versenyző lepi el szinte egy időben a küzdőteret. S minthogy legalább ennyi néző, szakértő és/vagy aggódó családtag vette őket körül, mondhatjuk: telt ház volt odalent, sőt sokan a lelátóra szorultak.

Az Artos-kupáért rendezett Westend Reménységek Tornájának egyik célja – túl a soksok gyerek versenyeztetésén – az volt, hogy közel hozza a vívást azokhoz is, akik eddig legfeljebb a tévében láttak versenyt. Mindhárom fegyvernem utánpótlását egyszerre láthatták a páston, fiúkat és leányokat több korcsoportban. A vívással most barátkozóknak az is jópofa játékot kínált, ha megálltak egy-egy küzdelemnél, hogy kitalálják: a sportág melyik válfaját űzik éppen; vágják vagy szúrják egymást; s ha az utóbbiról van szó, akkor hová szúrnak. Legalább ilyen jót tett és jót tenne a jövőben a vívósportnak a Németh Árpád gyűjteményéből megrendezett vívástörténeti kiállítás. A vitrinekben csupán a gyűjtő kincseinek töredékét lehetett látni, de e gyönyörű kardokat és tőröket látva is szívesen fegyvert ragadott volna az ember. Kézzel kovácsolt osztrák kosár magyar pengével, korabeli itáliai kard, francia vívócipő az 1700-as évekből. Fejvédek időrendben. Az elsőnek még se füle, se szakálla, a másodiknak legalább van bélése, így a letűnt idők úri hölgyeinek nem volt olyan kényelmetlen. A következőnek már volt füle, így nem szúrták át egymás hallójáratát, az azt követőnek pedig már volt szakálla is, és többé nem szúrták egymást torkon sem a mérkőzők. Így lett a vívás egyre biztonságosabb és egyre kellemesebb élmény; az utolsó fejvéden a szakáll fém helyett már bőrből van. Németh Árpád bánata, hogy e sok-sok kincs sem a sportmúzeumnak, sem más kiállítónak nem kell, örül, ha nagy ritkán láthatja más is. Pedig ráférne a vívásra és mindannyiunkra, hogy ily módon is testközelből érezzük: a sportág annak az ősi és hősi küzdelemnek az utóda, amelyet legjobbjaink valaha a csatatéren folytattak. A palánták 20-21. századi nagy elődei ott jártak közöttük, többek között Kulcsár Győző és Nagy Tímea adta át nekik a sok-sok díjat.

Legfrissebb hírek

Hosszú kényszerszünet után folytatódott a DVSC–Újpest meccs

Labdarúgó NB I
3 perce

A Palace kihagyta a helyzeteit, a Pool Szoboszlai gólpassza után vezetést szerzett – percről percre

Angol labdarúgás
9 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
13 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
42 perce

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
46 perce

NB II: MÁR A CSÁKVÁR VEZET

Labdarúgó NB II
1 órája

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
1 órája