Ungvári az MTK-ban

MTI MTIMTI MTI
2008.12.04. 23:10
Címkék

Az Erzsébetvárossal együtt működve az MTK cselgáncsszakosztályt alapított, amelynek első igazolása a kétszeres világbajnoki bronzérmes Ungvári Miklós lett.

„Hivatalosan csak január elsejétől lesz Miklós a klub tagja, de már a hét végi csapatbajnokságon is a színeinkben versenyez. Az MTK az ügyhöz csatlakozó Erzsébetvárossal úgy döntött, megalakítja tizenhatodik szakosztályát, példaképként pedig nem is találhattunk volna nála alkalmasabb versenyzőt . Bőven van benne anynyi, hogy a londoni olimpián dobogóra álljon, és mi vállaljuk, hogy ehhez megteremtjük számára a biztos hátteret” – mondta Kiss Tibor szakosztályvezető, hozzátéve, hogy Ungvári munkáját nevelőedzője, a ceglédi Bíró Tamás irányítja majd.

A zuhanyhíradó alapján a holland-magyar barátnője révén eddig németalföldi ajánlatokkal kacérkodó 28 éves Európa-bajnok korábbi klubja, a Kecskeméti JC részéről Nagysolymosi Sándor edző a magyar szövetség vasárnapi közgyűlésén írta alá az átigazolási lapot.

„Nagyon sajnálom, hogy elválnak útjaink, de nem tudunk az MTK ajánlatával versenyezni. Azt már korábban tudtuk, hogy a Kecskeméti Judo Club főszponzora nem újítja meg velünk a szerződését. Időközben aztán a városi önkormányzat is jelentősen megkurtította a támogatást, így Kecskeméten a dzsúdó élsportként gyakorlatilag megszűnik. Megbeszéltük Mikivel, hogy ha olyan ajánlatot kap, amely garantálja további munkáját, nem gördítünk akadályt távozása elé” –fűzte hozzá a férfiválogatott szakvezetője.

Legfrissebb hírek

Hátsó füves Budapest: Blasz Vegas...

Hátsó füves
7 perce

Dráma a Girón, kiénekelték a szökevények a sajtot a sprinterek szájából, norvég győzelem

Kerékpár
27 perce

Kós Hubert egyetemi csapatánál folytatja az úszást Jackl Vivien

Úszás
40 perce

A túlélésről szólhat a montreali futam – retteg az esőtől az F1 mezőnye

F1
43 perce

Szorosabb második meccsen duplázta meg előnyét az FTC a BVSC ellen a női vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
1 órája

PL: Liverpool–Brentford

Angol labdarúgás
1 órája

Vívó-vk: bronzérmes a magyar női párbajtőrcsapat Saint-Maurban

Egyéb egyéni
1 órája

Roland Garros: Zverev tükörsima győzelemmel kezdett Párizsban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik