A főnök máris megérkezett

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
Vágólapra másolva!
2008.12.07. 23:44
Címkék

Határozatlan idejű szerződést kötött Véber György a Lombard Pápa Termál FC-vel, és a januári felkészülést az A-licences vezetőedzővel kezdi az NB II Nyugati csoportjában az 5. helyen álló együttes. Bíró Péter tulajdonos tehát tovább keresi az ideális szakembert, aki 2006 után végre visszajuttatja a klubot az élvonalba. Az utóbbi két évben féltucatnyi szakember dolgozott ugyan a csapatnál, ám a megfontoltabb, szelíd szavú Kiprich József, illetve a harciasabb, a játékosokat szigorával olykor,,korbácsoló” Urbán Flórián munkamódszere sem vezetett eredményre. Utóbbi menesztését követően a pápaiak az együttes kapusedzőjével, Kovács Lászlóval fejezték be az őszi idényt, aki szintén a szelídebb stílust képviselte. A statisztikát követve tehát a jövőben sok jóra nem számíthatnak a keret tagjai.

„Mindenkinek el kell fogadnia, ki a főnök, de erre senkit sem fogok nap mint nap emlékeztetni – jelentette ki Véber György. – Dolgoztam már néhány együttesnél, de egyiknél sem volt problémám a játékosokkal, s bízom benne, Pápán sem lesz. Azt azonban megkövetelem, hogy amelyik futballista a stadion területére lép, százszázalékosan a feladatára koncentráljon. A korrekt kapcsolatot tegeződve is ki lehet alakítani, és magázódva is el lehet küldeni valakit melegebb éghajlatra. Nem az utóbbira törekszem.”

A Lombard Pápa feljutásra esélyesként kezdte az utóbbi három idényt, ám egyszer sem sikerült az NB I-be kerülnie. Az élvonalbeli kiesést követő első szezonban az 5., majd a 4. helyen végzett a másodosztályban, s jelenleg is csak az 5., tíz ponttal lemaradva a listavezető Gyirmóttal szemben, amelynek éppen a Pápáról menesztett Kiprich József a vezetőedzője.

„Senki se várjon csodát, hiszen a hátrányunk szinte behozhatatlan – folytatta Véber György. – Ezért fontosabb olyan csapat kialakítása, amely a következő szezonban valóban bajnokesélyesként szerepelhet az NB II-ben. Szabad kezet kaptam a tulajdonostól, és ígéretet a keret megerősítésére, négy játékost szerződtethetünk. Kettőezer-öt, vagyis újpesti pályaedzőségem óta erre a lehetőségre vártam, és Pápán bebizonyítom, hiba volt lemondani rólam.”

Miként korábban Urbán Flórián, Véber György esetében is adódik a kérdés: hogyan jön ki Szűcs Lajossal, a csapat egykori újpesti kapusával, volt játékostársával, az azóta már ferencvárosi kötődéséről is híres labdarúgóval. A vezetőedző csak annyit tett hozzá, Szűcs Lajost az ország legjobb kapusai között tartja számon, aki nyilván elfogadja új főnökét.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
22 perce

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
24 perce

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
25 perce

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
33 perce

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
43 perce

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
57 perce

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik