24 ÓRA

2008.12.11. 23:26
Címkék

Józsa Máté hazatérhet Józsa Máté hazatérhet

KÉZILABDA. A TSV Dormagen vezetőinél kezdeményezte Józsa Máté és menedzsere, Szörnyi Attila, hogy bontsanak szerződést, mivel a 38-szoros válogatott kevés játéklehetőséghez jutott az utóbbi hónapokban. A PLER egykori beállósa Bundesliga-ajánlatokat is kapott, de várhatóan visszatér Magyarországra.

Élcsapatok Nyíradonyban

KÉZILABDA. Kiváló együtteseket láthat a nyíradonyi közönség pénteken és szombaton. A helyi Tajtavill által szervezett női felkészülési tornán a házigazdák találkoznak a KEK-résztvevő DVSC-Aquaticummal, az EHFkupában érdekelt Budapest Bank-FTC-vel, valamint a BLben induló montenegrói Buducsnoszt Podgoricával.

Új kapus Gyöngyösön

KÉZILABDA. A Gyöngyösi KK-ba igazolt Kovács János (Százhalombatta), aki a bokatörés után lábadozó, csak februárban visszatérő Perger Zsoltot helyettesíti. Az új kapus szerződése az évad végéig szól.

Betonexpressz-bemutató

KERÉKPÁR. Csütörtökön a siófoki Hotel Vértesben tartotta 2009-es csapatbemutatóját a Betonexpressz 2000-Limonta, amelyet a magyar cég mellett egy, bútorgyártással foglalkozó olasz vállalat is támogat. A nagyjából egymillió eurós költségvetéssel dolgozó, 16 tagú gárdában hét magyar kerekes szerepel majd: Arany Gábor, Cziráki István, Ivanics Gergely, Lovassy Krisztián, Madaras Zoltán és Tóth Dániel, míg a hetedik magyar bringásról még folynak a tárgyalások. A tervek szerint az együttes két sorral versenyez majd, de a két „csapat” között lesz átjárás.

Evans is indul

KERÉKPÁR. Lance Armstrong, Carlos Sastre, Ivan Basso és Damiano Cunego után a kétszeres Tour de France-második ausztrál Cadel Evans is jelezte, hogy rajthoz áll a jövő évi, centenáriumát ünneplő Olasz körversenyen, amelyre május 9. és 31. között kerül sor.

Két magyar a döntőben

TORNA. Böczögő Dorina – viszszalépések miatt – ugrásban ötödik legjobbként került be a madridi Világkupa-viadal döntőjébe, míg Berki Krisztián lólengésben az első helyen kvalifikálta magát az év utolsó versenyére. Mindketten szombaton lépnek pódiumra.

Legfrissebb hírek

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
5 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
24 perce

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
31 perce

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
58 perce

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
1 órája

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
2 órája