A legfiatalabb nagymester

2008.12.11. 23:26
Címkék

A Nemzetközi Sakkszövetség drezdai kongresszusán a 18 éves Bérczes Dávid megkapta a sportágban elérhető legmagasabb minősítést, a nemzetközi nagymesteri címet. Magyarországon jelenleg az Aquaprofit-Nagykanizsa versenyzője a legfiatalabb, aki ezt a titulust birtokolja.

Nem ment könnyen a cím megszerzése…

A probléma az értékszám körül volt. A szabály úgy szól, hogy megfelelő mennyiségű játszma teljesítése mellett legalább 2500 Élő-pontot kell gyűjteni. Ez sokáig nem sikerült, pedig három és fél éve már csupán öt pont hiányzott. Ha akkor elérem, csak a normákra kell koncentrálnom, és hamarabb megszereztem volna a címet.

Milyen versenyeken érted el a normákat?

Először 2005-ben, az egyik Első Szombaton teljesítettem a feltételeket. Később a stockholmi Rilton-kupákon, valamint a svájci Bielben, egy másik tornán. Utóbbi viadalon nyújtott teljesítményemnek köszönhetően értem el a 2500-as álomhatárt.

Úgy hallottam, nem kis célokat tűztél ki magad elé.

Ami a sakkot illeti, jövőre meg kell haladnom a 2600-as értékszámot, majd a 2010-es sakkolimpián a magyar csapat tagja szeretnék lenni.

Azért Lékó Péter, Polgár Judit, Almási Zoltán, Balogh Csaba, Berkes Ferenc, Gyimesi Zoltán mellett ez óriási fegyvertény lenne…

Meg ott van például Ruck Robi is. Csak azt tudom mondani, hogy szorgalmasan készülök, mert úgy érzem, van rá esélyem.

A sakkon kívül milyen az élet?

Jövőre érettségizem. Nyelveket akarok tanulni, angolt, spanyolt és németet. Svédül tudok néhány szót, mert ott születtem. Életem első két és fél évét Borasban töltöttem. Civilként ingatlanokkal akarok üzletelni, talán saját céget is alapítok majd.

Egyszerre ennyi mindennel foglalkozni csaknem lehetetlennek tűnik.

Ezek nem ütik egymást?

Elismerem, hogy egymást kizárónak tűnnek, de továbbra is kitartok a céljaim mellett. Ha például a sakkban mégsem érnék el olyan eredményeket, amelyeket szeretnék, mindig lesz egy olyan terület az életben, amelyen boldogulhatok.

Legfrissebb hírek

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
19 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
38 perce

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
46 perce

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
1 órája

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
1 órája

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
2 órája