Csúcsformában

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2008.12.11. 01:48
Címkék

Az év utolsó, egyben legfontosabb versenyére utazik el Berki Krisztián csütörtökön, hiszen a madridi Világkupa-döntőben rendszerint világbajnoki mezőny gyűlik össze. Most is így lesz, csak a nagy vetélytárs, a tavalyi stuttgarti vb-n lólengésben Berkit megelőző, a pekingi olimpián is első kínai Hsziao Csin hiányzik majd. „Világkupa-döntőt kétévente rendeznek, legutóbb ezüstérmes lettem, és most is a dobogóra pályázom – mondta a lólengés háromszoros Európa-bajnoka. – Ráadásul az őszi idényben minden versenyt megnyertem, amelyen elindultam. Edzőmmel, Kovács Istvánnal kifejezetten erre a viadalra időzítettük a csúcsformát, úgyhogy bizakodó vagyok. Nem a legerősebb gyakorlatomat mutatom be, de így is nagyon anyagerős, 6.7-es az induló pontszám, és remélhetőleg a kivitelezésbe sem csúszik sok hiba.” Az UTE tornásza szombaton lép a szerekhez Madridban, akárcsak a másik magyar Vk-döntős, az ugrásban induló Böczögő Dorina.

Legfrissebb hírek

Ismét hátrányba került a Loki – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
2 perce

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
16 perce

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
17 perce

Milák Kristóf országos csúccsal Európa-bajnoki bronzérmes 100 gyorson

Úszás
18 perce

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
27 perce

Kajak-kenu: megvan a vb-csapat, harmincheten utaznak Poznanba

Kajak-kenu
29 perce

Kós Hubert Európa-bajnok 200 háton – videó

Úszás
31 perce

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
40 perce