Maradhatna, de menne

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2008.12.11. 23:26
Címkék
A győri leépítést – négy játékos távozik a keretből – és egyelőre a fizetéscsökkentést is megúszta Tokody Tibor, akinek irigylésre méltó a helyzete, hiszen vele éppenséggel szerződést hosszabbítana az ETO. A 28 éves labdarúgó azonban még nem fogadta el az ajánlatot, mert több külföldi lehetősége is van, így lehet, hogy távozik.

A győri Tokody Tibor speciális helyzetben van: habár kedden és szerdán az ETO labdarúgói közül négynek is felbontották a szerződését, a többieknek pedig csökkentették a fizetését, a kétszeres válogatott futballistával hosszabbítana az egyesület. Tokody Tibornak a nyárig érvényes megállapodása van a klubbal, vagyis a bajnokság végén ingyen távozhatna. Akár külföldre is, s ez az, ami elgondolkodtatja a játékost.

Tulajdonképpen jól járt, hiszen azon kevesek egyike, akikhez ragaszkodnak Győrben, sőt szeretnék a klubhoz kötni.

Így van, és jól is esik, hogy szeretnének megtartani – mondta a játékos. – A csapatra szép jövő vár, a helyzetem is stabil, ráadásul Tarsoly Csaba tulajdonossal is jóban vagyok. Szívesen maradnék, de…

Van más lehetősége is?

Akad, éppen ez teszi bonyolulttá a helyzetet. Több ajánlatot is kaptam az utóbbi napokban, sok menedzser keresett meg. Konkrét ajánlatom van Dél-Koreából és Németországból, ráadásul mindkettő vonzó. A Bundesliga második vonalában már szerepeltem, és tudom, mire számíthatok. Szívesen kipróbálnám magam Ázsiában is, de tisztában vagyok vele, hogy csak akkor van esélyem a külföldi szerződésre, ha ingyen mehetek.

Ezek szerint mégsem hosszabbítaná meg a szerződését?

Huszonnyolc éves vagyok, ha aláírnék itt öt évet, lényegében már le is mondhatnék az újabb légiósévekről. Sok van még bennem, jó erőben érzem magam, a motivációval sincs problémám. Felnézek Kovács Zoltánra és Jäkl Antalra, ők jócskán túl a harmincon is jobb erőállapotban vannak, mint a fiatalok.

Akkor most menne vagy maradna?

Szívesen maradnék az ETO játékosa, ha meg tudunk egyezni.

A klub akkor is csökkentené a fizetését, ha hoszszabbítana?

Ez azért nem ilyen egyszerű. Korrektek voltak velem, elmondták, mire számíthatok, ám én is vázoltam az elképzeléseimet. Tarsoly Csaba péntekre ígért választ.

Nagy a különbség?

A helyzet nem reménytelen. Egyébként abban is bízom, hogy megegyezünk, és esetleg egy külföldi klub kivásárol a szerződésemből. Ezzel legalább nemcsak én, hanem az ETO is jól járna.

Mi történik, ha nem közelítenek az álláspontok?

Nem hiszem, hogy engem is elküldenek. Van még időnk, ha nem sikerül egyből megegyeznünk, tovább tárgyalunk. Január elejére biztosan minden tisztázódik, hiszen az új edző, Dragoljub Bekvalac azt mondta, olyan labdarúgókkal akarja elkezdeni a felkészülést, akiknek már csak a futballra kell figyelniük. Ha nem születik megállapodás, a tavasszal küzdök a Győr Magyar Kupa-győzelméért, a többit pedig majd a nyáron meglátjuk.

Legfrissebb hírek

A történelmi győzelem, az unoka és a mexikói álom – Aguirre nem akar megállni

Foci vb 2026
17 perce

Örömmámor Mexikóban, a Függetlenségi Angyala is fénybe borult – videó

Foci vb 2026
24 perce

Amerikai pite: ezt a francia válogatottat lehetetlen megállítani – vb-kibeszélő, 20. nap

Foci vb 2026
42 perce

A svédek kipipálva; a franciák így érkeztek vissza bostoni bázisukra – videó

Foci vb 2026
46 perce

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
57 perce

Mexikó révén először diadalmaskodott a CONCACAF-zóna dél-amerikai csapat ellen az egyenes kiesés szakaszban

Foci vb 2026
1 órája

Kanada után Mexikó is továbbjutott a társházigazdák közül

Foci vb 2026
2 órája

Mexikóváros megállt, a válogatott átrobogott Ecuadoron

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik