Az utolsó órában

2008.12.12. 23:07
Címkék

Jövő héten a magyar olimpikonok szempontjából is igen fontos döntést hozhat a kormány: eldőlhet, milyen formában működik tovább az Országos Sportegészségügyi Intézet, ismertebb nevén a Sportkórház. A Magyar Sportorvos Társaság csütörtöki ülésén is ez a téma szerepelt a középpontban, hiszen – mint dr. Berkes István, az OSEI főigazgatója fogalmazott – a jelenlegi bizonytalan helyzet mindent és mindenkit felőröl. A még működő, de megroggyant sportorvosi hálózat, valamint a központi szervezet, a Sportkórház megmentésére ez az utolsó pillanat – nagy kérdés, hogy a kabinet a három előterjesztett opció közül melyiket fogadja el. A legkevésbé az egészségügyi minisztérium előterjesztése ésszerű, amely az Állami Egészségügyi Központba költöztetné a Sportkórházat. Az Önkormányzati Minisztérium két verziója sokkal sportbarátibb: a jelenlegi helyén hagyná az OSEI-t, amely vagy a Semmelweis Egyetemmel (és így a TF-fel) alkotna egy egységet, vagy pedig magántőkét kellene bevonni, hogy az új épületet befejezzék – bármelyik is valósul meg, üdvözölnék Berkes Istvánék, mert így a TF-fel együtt megszülethetne a Nemzeti Sporttudományos Központ. Az ülésen kiosztották a sportorvosok legnagyobb elismerésének számító Dalmady Zoltánemlékérmet: ezt az élettani laboratórium vezetője, dr. Györe István vehette át a teljesítményélettan területén végzett kutatásaiért.

Legfrissebb hírek

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
31 perce

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
34 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
53 perce

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
1 órája

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
1 órája

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
2 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
2 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
2 órája