Ledolgozható a hátrány

R. B. B.R. B. B.
2008.12.12. 23:07
Címkék

A LEN-kupa nyolcaddöntőjében szereplő magyar csapatok közül a Honvédnak inkább az athéni politikai helyzet miatt kell aggódnia (a LEN illetékesei megnyugtatták a magyarokat), mintsem a Vuliagmenivel szembeni visszavágó miatt, Vad Lajos együttese ugyanis a Kőér utcában 12–3-ra győzte le a görög együttest. A Honvéd pénteken Kecskemétről katonai géppel utazott Görögországba, és a mérkőzést követően indul is haza. Sokkal nehezebb dolga lesz a botladozó Szegednek, amely a montenegrói Cattarót fogadja. Varga Tamáséknak szinte biztosan két góllal kell nyerniük, mivel a kotori 5–4-es vereség után nem valószínű, hogy építhetnek az idegenben lőtt több gólra. A Pécs elleni, múlt szombati bajnoki vereség után a gárda – a szezon során immár másodszor – pénzbüntetést kapott (egyhavi fizetésük húsz százalékától búcsúztak a pólósok), a szegedi remények szerint ez felrázza a csapatot. „Öt edzőmeccset játszottunk a hét elején a Partizan Beograddal, ezeknek köszönhetően nagyon jól felkészültünk a szombati mérkőzésre – kezdte a Szeged szerb centere, Milos Korolija. – Az edzések mellett sokat videóztunk is. Az egygólos hátrány behozható, még akkor is, ha nagyon jó csapat a Cattaro. Kevés gólos meccsre számítok, amelyik együttes továbbjut, az sokáig menetelhet a kupában. Ami a fizetésmegvonást illeti, elsősorban a vereségek miatt érezzük magunkat rosszul, nem a kevesebb pénz miatt.”

Legfrissebb hírek

Vívás: négy női kardozónk a 64 között a limai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
13 perce

NHL: óriásit hajrázott a Vegas, már kettővel vezet a nyugati döntőben

Amerikai sportok
21 perce

NBA: extra segítség jött a padról, az Oklahoma idegenben megverte a Spurst

Amerikai sportok
35 perce

Tökéletes salakidény előtt áll Jannik Sinner

Tenisz
54 perce

Szombati sportműsor: Svájc–Magyarország a hoki-vb-n, FTC–Honvéd döntő a vízilabda ob I-ben

Minden más foci
7 órája

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
8 órája

Russell megállította Antonellit Montrealban – a Mercedesé az első sor a sprintidőmérőn

F1
8 órája

Negyeddöntőben a finnek, továbbra is pont nélkül a brit válogatott a jégkorong-vb-n

Jégkorong
8 órája
Ezek is érdekelhetik