Magabiztos al-Ahli

SZ. E. M.SZ. E. M.
2008.12.12. 23:07
Címkék

Szombaton az első negyeddöntővel, az afrikai Bajnokok Ligáját megnyerő al-Ahli és a mexikói Pachuca összecsapásával folytatódik a klubvilágbajnokság. Az egyiptomiak a 2006-os kiírásban a harmadik helyen végeztek, s nem titkolt céljuk, hogy az idén legalább egy lépéssel előrébb jussanak. Sadi Mohamed csapatkapitány szerint erre minden esély megvan.

„Az edzőnk, Manuel José a mexikóiak több meccsét is levetítette nekünk videón, úgyhogy ismerjük őket, mint a tenyerünket – jelentette ki a

hátvéd. – Rávilágított az erősségeikre és a gyengeségeikre is, és biztos vagyok benne, hogy ebből profitálhatunk a mérkőzésen. Több jó játékos futballozik náluk, ám nekünk is vannak sztárjaink, emellett jó focit játszunk. Semmiféle nyomás nem nehezedik ránk, a maximumot nyújtjuk majd.”

Manuel José vezetőedző is megnyugtatta az egyiptomiak szurkolóit, hogy együttese támadófocit játszik majd a mexikóiak ellen, akiket azzal vádolt, hogy három „kémet” küldtek csapata edzésére.

A szombati párharc továbbjutója a Libertadores-kupa-győztes LDU Quitóval találkozik az elődöntőben, míg a vasárnapi Adelaide United–Gamba Oszaka összecsapás nyertesére a Manchester United vár.

Legfrissebb hírek

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
8 perce

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
12 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
31 perce

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
49 perce

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
1 órája

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
2 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
2 órája