„Szégyen, gyalázat!”

MIHÁLYI ANDRÁS, VARGA CSABAMIHÁLYI ANDRÁS, VARGA CSABA
Vágólapra másolva!
2008.12.14. 02:31
Címkék
Szoros első félidőt követően a másodikban kenterben verte a Szolnoki Olajt a csapatjátékban sokkal többet nyújtó Pécs. A hazai parketten másodízben vereséget szenvedő Tiszapartiakat kifütyülte a publikum.

Kosárkarácsony Szolnokon.

Egész napos fesztivált rendeztek a Tiszaligetben a közelgő ünnepekre való tekintettel – meg az Olaj utolsó idei hazai meccsére. Amely abból a szempontból is pikánsnak ígérkezett, hogy három, a múltban jelentős Tisza-parti kötődéssel bíró légiós is ellenfélként tért vissza: a pályán a veterán Dragan Alekszics és Thomas Kelley, míg a kispadon a bemutatásnál nagyon kifütyült Sztojan Ivkovics.

Négy, talán kissé „könnyű” síppal befújt centerfault megfogta az elején az amúgy sem túl jó passzban lévő házigazdát, így palánk alatti játékosai még passzívabbá váltak. Ekként történhetett, hogy a hatodik percig kizárólag triplákból találtak be a szolnokiak – mégis vezettek, ami a pécsiek kritikája volt. Sőt az első negyed második felében el is húzott Pór Péter legénysége, és egy darabig kényelmesen tartotta a tíz pont körüli különbséget, bár a vendég párducok semmit sem mutattak ebben az időszakban. Színtelen-szagtalan volt a PVSK játéka, mondhatni szürkék voltak Bencze Zoltánék, pedig fekete mezben játszottak.

Aztán egyszer csak varázsütésre összeállt a vendégek védekezése, aminek következtében mindössze hat pontot tudott elérni a 14. és 20. perc között az Olaj, mert egyre többet kritizált légiósai közül Jerome Coleman, Donald Wilson és Andrius Jurkunas játéka is annyira egysíkú volt támadásban, hogy szinte kizárólag kintről próbálkoztak, a lepattanókat jól szedő Jamal Basit pedig teljesen passzív volt a palánk közelében. Ráadásul az Olajtól nem idegen újabban a kosárínség: legutóbb a Tiszaligetben mindössze 49 pontot dobott a Kecskemétnek.

De a Szolnok számára hátravolt még a feketeleves: elkezdett betalálni Wittmann Krisztián, aki a feketéknél addig egy volt a sok közül. Hárompontosai valósággal kivégezték a hazaiakat, akik ráadásul alig tudtak helyzetet kialakítani, ha náluk volt a labda. Csupán talált kosaruk akadt, az is kevés, miközben vendégoldalon Kelleynél volt a staféta, ő vált az első számú pontgyárossá. Hiába, jól ismerte a gyűrűt. A piros-feketék drukkerei viszont alig ismertek rá kedvenceikre, akik közül ugyan hiányzott a sérült Cziczás László, viszont pályára lépett az eddig bajnokin sérülés miatt egyetlen percet sem játszó új szerzemény, Váradi Kornél. Sok öröme benne sem telt a nagyérdeműnek, amely a hajrában már kifütyülte az Olajosokat, és olyannyira elfogyott a türelme, hogy a lefújást követően a Kecskemétmeccshez hasonlóan ismét zengte a kórus: „Szégyen, gyalázat!”

Legfrissebb hírek

A Red Bull és a Racing Bulls is kijelölte a 2026-os autóbemutatója dátumát

F1
1 perce

Kerkez Milos: Tiszta fejjel érkeztem, csak a válogatottra összpontosítok

Magyar válogatott
22 perce

Új korszak a budafoki utánpótlásban: hosszú távú együttműködés a Real Betisszel

Labdarúgó NB II
29 perce

ATP-vb: Auger-Aliassime szetthátrányból fordítva verte Sheltont

Tenisz
39 perce

Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

Magyar válogatott
55 perce

Férfi kézi BL: Balkáni katlanban javíthat a Szeged

Kézilabda
1 órája

Premier League: Rob Edwards lett a Wolverhampton menedzsere – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Rövid pályás úszó Eb: 22 fős magyar csapat utazik Lublinba

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik