Vereséggel felérő remi

Bajzát RafaelBajzát Rafael
2008.12.14. 02:31
Címkék
Balul sikerült az egriek Marseille elleni mérkőzése, a lelkes francia gárda feledtette szurkolóival a belgrádi fiaskót. Sajnos az Eger hagyta, hogy a Marseille tartsa vele a lépést, pedig jóval esélyesebb volt vetélytársánál (9–9).

Az Euroliga D-csoportjában a hazaiak végig tartani tudták az egriek nehézbombázóit. A fordulatos csatában egyik csapat sem tudott kétgólos előnyt szerezni. A helyzetek sorozatban maradtak ki, a negyedik negyedben a jól játszó Bárány Attila révén még 8–7-re vezetett a magyar együttes, de a helyi gólgyáros találataival fordítottak a hazaiak. Az utolsó percben előnyben támadhatott a francia csapat, de sikerült megtartani a vereséggel felérő döntetlent.

Viszontagságosnak mondható az egriek franciaországi Euroliga-túrája. A reptéri bonyadalmak után a szombat esti mérkőzésre való utazás sem volt zökkenőmentes. A tengerpartot a szabadtéri vásár miatt tízezrek lepték el, így a budapestihez hasonló dugóba került az egriek küldöttsége, s a tervezett időpontnál később érkezett meg a Cercles Nageurs uszodájába. Gerendás György vezetőedző a cserekapus Valics Bencét nem nevezte a találkozóra, Varga II Zsolt kisebb megfázásos betegsége viszont rendbe jött, s a kezdőcsapatban láthattuk a kiváló pólóst. Az egrieket a helyi edző, a montenegrói Petar Kovacsevics rendkívűl erős csapatnak tartotta, s focihasonlattal a Vasast a póló braziljainak, míg az Egert a németjeinek nevezte.

Mintegy 300 néző választotta szombat esti szórakozásul a Dcsoport 2. fordulójának mérkőzését. Először működött közre egriek nemzetközi kupameccsén női játékvezető az apró termetű torinói Cristina Taccini személyében, aki a szlovák Vlastimil Kratochvíl társaságában irányította a találkozót.

Az első negyed felemásra sikeredett. A franciák szereztek vezetést, majd Nyéki Balázs a jobb szélről jobb kézzel a rövid sarokba helyezett. Aaron Feltham és Bárány Attila centerposztról jó bejátszás után volt eredményes. A hazaiak kétszer is egyenlítettek, Djordje Basics például 15 másodperccel a vége előtt. A második negyedben rengeteg hibát követett el az egri csapat. Bárány előnyből ugyan vezetést szerzett, de annyi helyzet kimaradt, amennyi elég lett volna a meccs eldöntésére is. Hátul jól zárt a védőfal. A negyed utolsó percében emberelőnyben Biros lövését kivédte a jó formában védő Rémi Garsau, sőt a létszámhátrányban lévő franciák kapitánya, Frédéric Audon megúszott, s kiegyenlített.

Fordulás után is küzdelmes csatát láthatott a közönség kevés góllal. Basics kétszer is betalált Szécsi Zoltán hálójába. A második alkalommal az üres kapuba, miután egy eladott labdára az egri pólós kiúszott a mezőnybe. Kiss Csaba a harmadik negyed végén labdaszerzés után egyenlített. A negyedik negyedben a fáradó hazaiak nem hagyták hogy kiénekeljék a szájukból a sajtot, megküzdöttek az egy pontért, például Audon triplájával. Az utolsó percben a győzelemért játszhattak emberelőnyben a marseille-iek, de az Egernek sikerült ikszre menteni az összecsapást – igaz, a továbbjutás szempontjából az egy pont sem ér túl sokat…

Tabella a 11. oldalon

Legfrissebb hírek

Jó kezdés Bukarestben, folyamatosan a magyar csapat vezet – bronzmeccs a női kézi Eurokupában

Kézilabda
5 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
41 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
57 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája