Zava és az ő hű barátai

TŐSÉR NORBERTTŐSÉR NORBERT
2008.12.14. 02:31
Címkék
A Zavadszky Gábor és barátai csapat nyerte meg az egykori csatárról elnevezett emléktornát Soltvadkerten. Az idén harmadik alkalommal megrendezett versenysorozaton most először szerepelt élvonalbeli klub, ám a teljes felnőttkeretével felálló KTE-Ereco sem tudta megállítani a korábbi ferencvárosi játékosokból összeálló alkalmi együttest.

Csaknem három éve már, hogy elhunyt Zavadszky Gábor, a ciprusi AEL Limassol 31 esztendős légiósa. Az egykori ferencvárosi, dunaújvárosi, illetve MTK-labdarúgó barátai és korábbi csapattársai minden évben megemlékeznek róla, és szombaton immár harmadik alkalommal rendezték meg a Zavadszky- (egyben Simon Tibor-) emléktornát. A főszervezők között volt Zava két korábbi csapattársa, Hrutka János és Szűcs Mihály. Az előző két tornával ellentétben ezúttal nem Kecelen, hanem Soltvadkerten került sor az eseményre, amelyen a Ferencváros és KTE-Ereco mellett a házigazda alakulat, egy szponzori társaság, illetve a Zava és barátai csapat vett részt. Utóbbit a keresztszalag-szakadásából gyógyuló Lipcsei Péter irányította, s a kilencvenes évek Ferencvárosának tagjai léptek benne pályára – ez egyébként annak a Zavadszky Alapítványnak az együttese, amely valamennyi torna bevételét a néhai labdarúgó gyermekeinek a számlájára utalja.

A viadal legjobb játékosának Lisztes Krisztiánt választották, míg a legeredményesebb labdarúgó Bartha László lett négy találattal.

Legfrissebb hírek

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
2 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
21 perce

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
39 perce

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
1 órája

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
9 órája