Az angol kispad nem vonzó

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2008.12.16. 12:49
Címkék

Van, aki azt állítja, hogy az Újpest legpiacképesebb – vagyis legértékesebb – játékosa Korcsmár Zsolt. Nos, a fiatal védőnek javában él a szerződése a Megyeri úton, hiszen szeptemberben 2013 nyaráig írt alá a klubhoz. Az azonban könnyen megeshet, hogy az U20-as válogatottban alapembernek számító futballistát kivásárolja egy külföldi klub. Korcsmár Zsolt mögött igen eredményes szezon áll, hiszen az utánpótláscsapattal kiharcolta a világbajnoki részvételt, és az Újpestben is magabiztos teljesítményt nyújtott, lapunk osztályzatai alapján is ő volt a legjobb a belső védők között.

„Az ügynökömtől tudom, hogy akad néhány külföldi érdeklődő – mondta a 19 éves labdarúgó. – A konkrét ajánlatokra azonban még várnunk kell. Nem vagyok türelmetlen, hiszen fiatal vagyok, és szívesen játszanék még itthon is, de ha vonzó ajánlat érkezik, elfogadom. Meg kell ragadni a kínálkozó lehetőségeket, hiszen ez segítene a további fejlődésemben.”

A fiatal magyar labdarúgók jelentős része Angliába szerződik, Korcsmár Zsolt azonban elsőre kisebbet lépne.

„Első körben jó szívvel mennék Hollandiába – folytatta a játékos. – Anglia nagy ugrás lenne, én inkább kis lépcsőfokot célzok meg. Ott könnyebb lenne rendszeresen lehetőséget kapni. Ez azért fontos, mert a kispadon vagy a lelátón ülve nem tudnék előrelépni. Holland klubban nem jelentene leküzdhetetlen akadályt a csapatba kerülés.”

Kérdés, hogy mit szólnak ehhez Újpesten. A lila-fehérek múlt pénteken adták kölcsön a bolgár Liteksz Lovecsnek Sándor Györgyöt, hallani arról, hogy Mario Bozsicsot Dél-Koreába hívják, és Ivan Dudics újpesti jövője is kérdéses. Szóval alaposan meggyengülhet az együttes, bár a kasszának mindenképpen jót tesz, ha eladják a labdarúgókat.

„Amikor beszéltem az Újpest vezetőivel, azt mondták, ha olyan lehetőségem van, amely mindenkinek jó, nem gördítenek akadályt a távozásom elé – mondta Korcsmár Zsolt, jelezve, hogy azért a klub is érdekelt eligazolásában.

Sallói István, az Újpest sportigazgatója is így látja.

„Ha elhagyja a csapatot, vennünk kell valakit a helyére – mondta Sallói István. – Az eddigi változások nembefolyásolták érdemben a helyzetünket, de a védőt mindenképpen pótolnunk kell. Korcsmár Zsoltot sok helyen figyelik, ha jól teljesít, csak idő kérdése, hogy mikor akarja szerződtetni rangos külföldi klub.”

Legfrissebb hírek

Mindhárom élvonabeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
3 perce

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-es magyar váltó a döntőben!

Atlétika
16 perce

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
17 perce

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
24 perce

Atlétikai Eb: Szenderffy Dániel tizedik lett hármasugrásban

Atlétika
43 perce

Az Alavés hajrában kiharcolt győzelmével kezdődött a spanyol bajnokság

Spanyol labdarúgás
52 perce

Kriszt Sarolta: Nem izgultam, éretten tudtam végigcsinálni az egészet

Atlétika
1 órája

Egyelőre Istókovics István a legjobb magyar a nyirádi Vörös Katlanban

Egyéb autó-motor
1 órája