Döntés a csúf rajz láttán

V. G.V. G.
2008.12.16. 12:49
Címkék

„Megbánni? Ugyan dehogy! Egyetlen döntésemet sem szoktam később megbánni” – szögezte le Forgács József, a REAC elnöke, miután hétfőn Hevesi Tamás kinevezése mellett határozott. Noha a rutinos Gálhidi György az utolsó pillanatig versenyben állt a vezetőedzői posztért, a rákospalotaiak első embere az élvonalban még pályakezdő szakembert választotta. „Benne láttam a tüzet, az elszántságot; fenntartások nélkül állt a feladathoz, nem kért gondolkodási időt, az első szóra igent mondott. A gödörből kimászunk: a kiesésre gondolni sem akarok, ha lehet, még csak ne is említse.” A REAC játékoskeretében változások várhatóak – szigorúan a frissítés jegyében. A Nagy testvérek, József, illetve Sándor a Kecskeméttől, Szalai Tamás pedig a Ferencvárostól érkezhet. Kutasi Róbert klubigazgató rögtön elárulta: „Nálunk minden vezetőedző ugyanannyit keres, így Hevesi Tamás fizetése is megegyezik a menesztett Aczél Zoltánéval.” Kérdés persze, hogy Hevesi Tamás kinevezése valóban a honi szakma arculcsapása lenne-e… „Még hétfő délelőtt is voltak kétségeim – magyarázta az elnök. – Aztán egy internetes oldalra kattintottam, ahol megpillantottam egy pornográf tartalmú rajzot… Nos, ezek után már úgy voltam vele: akik Hevesi Tamás kezébe adták a pro licencet, vállalják a következményeit. A szakember sikere a hazai edzőképzés sikere is lehet, mint ahogy az esetleges bukása is közös.”

Legfrissebb hírek

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
23 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
46 perce

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
9 órája