Hármas holtverseny

K. Zs.K. Zs.
2008.12.16. 12:49
Címkék

Az argentin bajnokság történetében mindmáig példátlan hármas rájátszás dönt az idei apertura bajnoki címéről, miután a félidény 19 fordulójában a Boca Juniors, a San Lorenzo és a Tigre – az utolsó játéknapon egyaránt győzve – 39-39 pontot gyűjtött, és a versenykiírás értelmében a gólkülönbség nem dönt az aranyéremről. Rájátszást igénylő pontazonosság nem először fordul elő az argentin élvonalban, például két évvel ezelőtt a most is érintett Boca így bukta el az őszi aranyérmet az Estudiantesszel szemben. Érdekesség, hogy a mostani holtverseny egyik szereplője, a Victoria városába – Buenos Aires körzetébe – való Club Atlético Tigre akkor még nem is volt tagja a mezőnynek. A hármas playoff harmadik szereplője, a San Lorenzo azóta már volt bajnok (2006–2007, clausura), és ha számítana a gólkülönbség, ezúttal is aranyérmes lenne, hiszen a legtöbb gólt szerezte (34) és a legkevesebbet kapta (17) a 20 csapatos mezőnyben. Mivel azonban a gólkülönbség nem számít, következik a rájátszás: szerdán Tigre–San Lorenzo, szombaton San Lorenzo–Boca Juniors, kedden pedig Boca–Tigre összecsapást rendeznek semleges pályán (az elsőt a Vélez, a másik kettőt a Racing stadionjában) – ezek döntenek az aranyról. Ami a többieket illeti, a tavalyi apertura győztese, a Lanús negyedik lett, míg a tavaszi félidényt, a clausurát megnyerő River Plate utolsóként végzett.

Legfrissebb hírek

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
23 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
46 perce

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
9 órája