Pasini a Team Tóthnál

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2008.12.17. 09:06
Címkék
Nyilvánosságra hozták a gyorsaságimotoros-világbajnokság előzetes nevezési listáját, amelyből minket, magyarokat természetesen a 250 köbcentis kategória érdekelt a legjobban, hiszen jövőre már nemcsak Tóth Imre, hanem Talmácsi Gábor is ott versenyez.

Új hír, hogy Mattia Pasini neve mögött a Team Tóth szerepel az ideiglenes rajtlistán, s kedden meg is erősítették: hivatalossá vált a szóbeli megállapodás Tóth Imre csapatfőnök és Mattia Pasini között. Hétfőn Noaléban, az Aprilia-gyárban tárgyalt a magyar csapat a 2009-es szezonról (a motorokról és a szerelőkről), és Pasini is ott írta alá a szerződést.

Ez azt jelenti, hogy jövőre az olasz tehetség lesz ifjabb Tóth Imre csapattársa.

„Örülök, hogy Mattia lesz a csapattársam, mert eddig is sokat lógtunk együtt, rengeteget bohóckodtunk egymással – mondta Tóth Imre. – Annak meg főleg örülök, hogy én is jó motort kapok, mert így most először alakulhat ki olyan helyzet, hogy tudjuk segíteni, erősíteni egymás munkáját. Nagyjából azonos gépünk lesz, csak a beállításokon múlik majd minden.”

Érdekesség a jelenlegi listával kapcsolatban (bár már korábban is sejthető volt), hogy Talmácsi Gábor nem a megszokott 14-es, hanem 28-as rajtszámmal versenyez. Az ok: a 14-es már foglalt, Ratthapark Wilairot versenyez vele. S hogy miért éppen a 28-as?

„Az első világbajnoki évemben ezzel a rajtszámmal versenyeztem, mert olasz csapatom ezt választotta – mondta Talmácsi. – Korábban nem kötődtem különösebben ehhez a számhoz, de végignéztem a többi kiadó startszámot is, és nem volt olyan, amelyik szabad volt, és ne kötődött volna már valamelyik nagynevű pilótához. Végül kizárásos alapon választottam a huszonnyolcast, egyrészt mert jövőre annyi éves leszek, másrészt mert ezzel kezdtem a pályafutásomat. S hátha kétszer olyan gyors leszek vele, mint a tizennégyessel voltam az utóbbi években... De ez már csak tréfa.”

A gyorsaságimotoros-világbajnokságon jelenleg teszttilalom van, január végén folytatják a munkát a csapatok.

Legfrissebb hírek

Öt magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők berni vk-viadalán

Egyéb egyéni
11 perce

Stipsicz Bence: Nagyon gyorsak az átváltások ezen a szinten, ezekre jobban kell figyelnünk!

Jégkorong
16 perce

Manuel Neuer nem védhet a Német Kupa-döntőben

Német labdarúgás
18 perce

A Honvéd szerződést bontott Feczkó Tamással – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 perce

Lukas Podolski befejezi labdarúgó-pályafutását – hivatalos

Minden más foci
24 perce

Hamarosan itt az idő, hangolódjunk a Kinizsi Százasra!

Csupasport
25 perce

Bahrein helyett Kazahsztánban rendezik meg az idei birkózó-vb-t

Birkózás
55 perce

Serie A: az Interé a legjobb játékos és az év edzője is

Olasz labdarúgás
57 perce
Ezek is érdekelhetik