Külön, mégis együtt

2008.12.18. 01:07
Címkék
Az FTC közleménye szerint a klub szakosztályai a jövőben gazdasági társaságként működnek tovább, ám mindegyik kft.-ben többségi tulajdonos lesz a Ferencvárosi Torna Club.

„A múlt miatt – adott rövid választ Rieb György, a Ferencváros elnöke arra a kérdésünkre, mi indokolta, hogy a szakosztályok kft.-vé alakuljanak. – Egyszerű a helyzet, korábban voltak szakosztályok, amelyek nem jól gazdálkodtak, és volt, hogy a Fradi nem kapott emiatt adóigazolást, vagy inkasszózták a számláját. Ezt szeretnénk a jövőben elkerülni. A klub ötvenegy-ötvenkét százalékban lenne tulajdonosa a gazdasági társaságoknak, mi végezzük majd a könyvelésüket, tehát teljesen önállóan működnének, de kontroll alatt állnának, a klub felügyelné a helyes gazdálkodást. Ha nem vagyunk elégedettek valamelyik kft. működésével, akkor visszahívhatjuk a vezetőségét.”

A szakosztályok önálló gazdasági társasággá alakulása azonban nem jelenti azt, hogy a Ferencváros széthullana vagy éppen megszűnne, a klub a jövőben is létezni fog. Lesz irodája, elnöke, adminisztrációja, tehát minden marad a régiben, azzal a különbséggel, hogy eddig az összes szakosztály egy nagy egészet alkotott, míg januártól a szakosztályok az FTC felügyelete mellett, de önálló gazdálkodású társaságként működnek. A Fradi a labdarúgó-szakosztályt megvásárló angol cég pénzéből már csaknem hatvanmillió forintot osztott szét a szakosztályok között. A tenderen befolyó összeget a klub befektetné, s a következő évben (a tervek szerint a befektetett összegből) 90-100 millió forinttal támogatná a szakosztályokat, pontosabban kft.-ket. Felvetődik a kérdés, mi történik, ha egy cég szeretne valamely kft.-ben többségi tulajdonossá válni.

„A ha-val kezdődő mondatokat nem szeretjük – jegyezte meg az elnök. – Ha ez mégis előfordulna, az elnökség megvitatja, és eldönti, mi a helyes megoldás.”

A marketingjogokat vagy éppen a klub logóját a FTC birtokolja, és viszi be a kft.-kbe, míg a sokat emlegetett, Várszegi Gábornál lévő jogokról Rieb György elmondta, azok a futballhoz köthetőek, és nem érintik a leendő társaságok működését.

Petró László, az FTC jogásza hozzátette, a felek között lesz majd egy szindikátusi megállapodás, ám ennek részletei titkosak. A klub kontrollálja a gazdasági társaságok működtetését, a szerződés pedig szabályozza a többségi tulajdonos jogait és minden, a feleket érintő kérdést.

Legfrissebb hírek

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
29 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
8 órája