Négyből három

B. M.B. M.
2008.12.18. 01:07
Címkék

Néhány elmaradt találkozót leszámítva befejeződtek a küzdelmek az osztrák, cseh, szlovák, szlovén, horvát és magyar együtteseket felvonultató Klubcsapatok Szuperligája csoportkörében, és a négy magyar induló közül három a felsőházban folytathatja.

A férfiaknál a Celldömölki VSE Mávépcell-Vörsas együttese annak ellenére megnyerte csoportját, hogy egy találkozója még hátravan, míg a Lombard BVSC kedden döntetlent játszott a szlovák SKST Bratislavával, így a második helyen zárt kvartettjében (éppen a pozsonyiak mögött), és ugyancsak továbblépett. A legjobb nyolc között (ahol jövőre már kieséses rendszerben folytatódnak a küzdelmek) össze is kerülhet a két magyar csapat.

A hölgyeknél kicsit más a helyzet: a Kecskeméti Spartacus a cseh Topolcany második csapatának sima legyőzésével tudta le a csoportkört, amelyet a második helyen zárt a C-csoportban, és bejutott a legjobb hat közé. Ott azonban nem lesz kiemelt, játszania kell az elődöntőbe jutásért. A Szekszárdi AC ellenben csak a 7–10. helyért harcolhat, miután idegenben 6:1-re kikapott az osztrák Linz Froschberg szlovák és osztrák válogatottakkal felálló tartalékcsapatától.

Legfrissebb hírek

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
19 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
8 órája