Richards tervei

I. SZ.I. SZ.
2008.12.18. 01:07
Címkék

Amíg a Citroënt és a Peugeot-t magába foglaló francia PSA konszern elzárkózott a Honda által eladásra kínált Formula–1-es istálló megvásárlásától, David Richards szívesen újrakezdené együttműködését a brackleyi gárdával. A csapatot még annak BAR-korszakában, 2002-től 2004-ig irányító szakember több interjúban is megerősítette, hogy érdekli az együttműködés. Richards cége, a Prodrive az Aston Martin sportautóprogramja és a Ford ausztráliai túraautó-csapata mellett a Subaru rali-vb-ben szereplő istállóját is gardírozta, így azzal, hogy a japán cég kivonul a raliból, Richards megteheti, hogy másfelé kacsingat.

„Kiürült az íróasztalom, így több szabad időm lesz arra, hogy új lehetőségeken gondolkozzam – mondta Richards a Sunnak, majd a BBC interjújában is kifejtette elképzeléseit. – A hosszú távú jövőnkről kell döntést hoznom, és látok rá esélyt, hogy a Formula–1-hez csatlakozzunk. A költségcsökkentési tervezet csábítóvá teszi a sportágat, úgy tűnik, kevesebb pénzből is fenn lehet majd tartani egy csapatot, sőt még jó eredményeket is el lehet érni. A Prodrive két fő szempontja az eredményesség és az ésszerű gazdálkodás.”

Richards a kilencvenes években a Benetton csapatfőnökeként is dolgozott, az elmúlt években pedig cégével benevezett az F1-es világbajnokságba, csak éppen a McLarennel tervezett együttműködésből semmi sem lett. A Prodrive név most mégis megjelenhet az F1ben, ehhez állítólag arab befektetők segíthetik hozzá Richardst, akinek legfőbb feladata tehetős szponzorok felkutatása lenne. Ross Brawn csapatfőnöki és Jenson Button versenyzői állása nem forogna veszélyben, de Nick Fry igazgatónak vélhetően új állás után kellene néznie – Richards ugyanis állítólag megorrolt a szakemberre, aki a Prodrive ügyvezetőjeként került a Hondához, és Richards 2004-es kirúgását követően a japánokkal maradt csapatfőnökként.

Legfrissebb hírek

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
1 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
1 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
2 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
2 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
2 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
2 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
3 órája