Továbbra is keresik a tettest

2008.12.18. 01:07
Címkék

Mint arról lapunkban már hírt adtunk, víz árasztotta el a PMFC vadonatúj műfüves pályáját, alámosta a mellette lévő lelátót, és elöntötte a szintén mellette lévő parkolót. Az első vizsgálatok szerint egy munkagép vágta át a használaton kívüli vezetéket, de ebből még nem lett volna baj, ám az éjszaka leple alatt valaki megnyitotta a csapot. A vezeték ugyanis a pálya melletti vállalkozás tulajdona, de a helyi vízmű nyáron megszüntette a szolgáltatást, ugyanis a vállalkozás nem fizetett a vízhasználatért.

Azóta természetesen megkezdődtek a helyreállítási munkálatok, az előzetes felmérések szerint másfél millió forintos kár keletkezett a létesítményben. Ezt azonban még a biztosítóval is egyeztetni kell, az okozott kárt ugyanis megtérítik. A rendőrség csaknem egy hónapja nyomoz, mintegy fél tucat embert hallgattak ki, s nem tartják kizártnak, hogy szándékos károkozás történt.

Közben persze folynak a fejlesztések a pécsi klubnál. A műfüves pálya mellett az egyik oldalon már kész a világítás, és a januárban kezdődő felkészülésre a másik oldalon is befejezik, így semmi sem zavarhatja majd az élvonalba igyekvő csapat edzését. Szintén világítást kap a Stadion utcai füves edzőpálya, a kovácstelepi edzőpálya pedig új gyepszőnyeget, azaz hiába a csúnya vízügy, azért a pécsiek egyáltalán nem lehetnek elkeseredve.

Legfrissebb hírek

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
9 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
8 órája