Már a felnőttek között is helytáll

2008.12.19. 00:38
Címkék

Az elmúlt héten fejeződött be az asztaliteniszezők ifjúsági világbajnoksága, amelyen a magyar lánycsapat a hetedik, a fiúegyüttes a kilencedik helyen zárt. Egyéniben Kosiba Dániel és Ambrus Krisztina jutott a legtovább, ők a legjobb 16 között búcsúztak. A még csak 16 esztendős Ambrus emellett december elején már a felnőttek Top 12-bajnokságán is bemutatkozott.

Elégedett vagy a világbajnoki szerepléssel?

Hoztam azt, amit elvártak az edzők. A csapattal szerettünk volna a legjobb négy közé kerülni, de a torna elején még nem sikerült belerázódni a játékba. Hozzá kell szokni a nívós nemzetközi meccsek tempójához.

Az egyesekre sikerült felvenned a ritmust?

Igen, és a sorsolásom is szerencsés volt. A legjobb 16 között aztán kellett két szett, míg sikerült felgyorsulnom japán ellenfelem sebességére: a harmadik játszmát csak nagy csatában veszítettem el, a következő kettőt pedig meg is nyertem. Úgy érzem, hogy nyílt, jó meccset sikerült játszanom a végére.

Különleges volt ázsiai ellenfelekkel is összecsapni?

Tavaly nyáron Kínában edzőtáboroztam, és több nemzetközi viadalon is találkoztam már távol-keletiekkel, úgyhogy nem jelentett akkora újdonságot.

És a vébé előtt a felnőtt Top 12?

A selejtezőt követően kerültem be, és nagyon örültem, hogy sikerült eljutnom a legjobbak közé. A versenyen aztán nyertem két meccset.

Lesz időd pihenni az ünnepek alatt?

Karácsonykor igen, de januárban már felnőtt Pro Tour-viadalra megyek. Ez lesz a második ilyen versenyem a felnőttek között. Utána az ifjúsági Európa Top 10 versenyen indulok, amelyen a legjobb európai ifijátékosok mérkőznek meg.

Legfrissebb hírek

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
18 perce

Szilassy Zoltán: Szervezett és erős csapat a német

Jégkorong
18 perce

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
27 perce

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
33 perce

Robbie Keane távozik a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
43 perce

Férfi kézi: a Magdeburg nyerte a Bundesligát

Kézilabda
51 perce

Új pályázatot írt ki a Vidi értékesítésére a székesfehérvári önkormányzat

Labdarúgó NB II
55 perce

Meglepetések az angol vb-keretben, több nagy név is lemaradt Tuchel listájáról

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik