Pápára jön az olasz gárda

B. M.B. M.
2008.12.19. 00:38
Címkék

Utolsó hazai csoportmérkőzésére készül a Lombard BVSC az asztalitenisz Bajnokok Ligájában: a zuglóiak Pápán fogadják az olasz Sterilgarda Castel Goffredo csapatát. A vendégszereplés lassan hagyományossá növi ki magát, hiszen a vasutascsapat már tavaly is Pápán rendezte meg egyik BL-meccsét, köszönhetően annak, hogy az őket támogató Bíró Péter egyúttal a helyi futballcsapat tulajdonosa is. Így aztán Jörgen Perssonra, a BVSC ötszörös világbajnokára újabb élmény vár: a budapesti után megismerkedhet egy vidéki, remélhetőleg zsúfolásig telt csarnok hangulatával is. A nézők pedig élőben láthatják a svéd legendát (ráadásul a belépés ingyenes a meccsre), ami már csak azért is nagy dolog, mert lehetséges, hogy a Bajnokok Ligájában Perssonnak már nem lesz több hazai fellépése. Ahhoz ugyanis a BVSC-nek tovább kellene jutnia a sorozat C-csoportjából, az első két hely valamelyikének megszerzésére azonban inkább csak matematikai az esély: a vasutascsapat négy forduló után egy győzelemmel (3:1, éppen a Sterilgarda ellen) és három vereséggel áll a kvartett harmadik helyén – a pénteki ellenfelet megelőzve. A BVSC-ben a világranglistán 22. Persson mellett most is Zwickl Dániel (103.) és Nagy Krisztián (312.) áll asztalhoz, míg az olaszoknál a remek portugál Joao Monteiro (43.), az olasz Mihai Bobocica (112.) és a kínai Kuo Csinhao játszik majd. Az októberi, idegenbeli találkozón Persson Monteirót és Kuo Csin-haót is simán legyőzte, Zwickl pedig óriási csatában verte meg Bobocicát – a Lombardnak most is jó esélye van a sikerre. Ám a továbbjutáshoz nemcsak a pénteki meccset kell hozni: egy utolsó fordulós bravúrgyőzelemre (a német Frickenhausen otthonában) s némi szerencsére is szüksége lesz a BVSCnek. Ahhoz azonban, hogy a záró körben legyen értelme számolgatni, először Pápán kell kitenniük magukért a zuglóiaknak.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
6 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
6 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
7 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
7 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
8 órája