Gólra ütés volt a válasz

2008.12.20. 01:17
Címkék

Csütörtökön került sor a Montenegrói Kupa négyes döntőjének első fordulójára (a négy résztvevő három helyszínen kétnaponta körmérkőzéses rendszerben vív egymással), amelyen a Budvanska Rivijera (Gór-Nagy Miklós egy gólt lőtt) 11–6-ra verte meg a Cattarót, míg a Jadran Herceg Novi–Primorac Kotor presztízscsata 12–11-es vendégsikert hozott.

Kiss Gergely ezúttal nem talált be, míg Steinmetz Ádám egy gólt lőtt – ennek sem örülhetett azonban felhőtlenül…

„A harmadik negyed vége felé az amerikai válogatott Jessy Smithről lőttem egy akciógólt.

Még láttam áthaladni a labdát a gólvonalom, amikor Smith a víz fölött megütött. Nyolc öltéssel kellett összevarrni a sebet – elevenítette fel a magyar center a történteket. – A lényeg azonban, hogy nyertünk az örök rivális Herceg Novi otthonában.

Ha van Vasas–Honvéd ellentét, az semmi ahhoz képest, ami itt van a Kotor és a Herceg Novi között. A meccsen volt adok-kapok bőven, de olyan eset nem történt, amely indokolta volna Smith brutalitását, ráadásul nem számítottam rá, igaz, erre nem is lehet. Csodáltam, hogy csak simán állították ki az amerikait, és nem csere nélkül. Előtte egy hasonló ütésért kiküldték a Herceg Novi egyik játékosát négy percre, nem értem, a bírók miért nem mertek még egy kiállítást adni.”

Steinmetz Ádám pénteken nem edzett, és ha nincs rá szükség, a kupa második fordulójában esedékes Primorac–Cattaro meccset is kihagyná (elég mély a sérülés, és nem szeretné, ha felázna a seb), viszont a hétfői Budvanska–Kotor találkozón már mindenképp vízbe szállna, s ha azt a meccset is hozza a Primorac, akkor kupagyőztesként vághatna neki kedden a Budapestig tartó 12 órás autózásnak.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
6 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
6 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
7 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
7 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
7 órája