Jók az öregek a háznál

2008.12.20. 01:17
Címkék
Az utolsó negyedig roppant kiélezett mérkőzést játszott a Pécsi VSK-Panthers és a Polaroid-Lami-Véd Körmend, a hajrában azonban állva hagyta vendégét a házigazda: tizenkilenc pontot vert rá az utolsó tíz percben.

A megbízott körmendi veze tőedző mandátuma még egy meccsre meghosszabbodott, Hencsey Tamás tehát újabb lehetőséget kapott a bizonyításra – és egy bónuszesélyt az élettől azzal, hogy kisebb sérülése miatt az ellenfél szakmai igazgatója, Sztojan Ivkovics nem vethette be legjobb játékosát, Bencze Zoltánt ezen az estén. Így nagyobb szerep hárult az idény eddigi részét aktívan végigpihenő Czigler Lászlóra, de megint nem a sokszoros válogatott center húzta a hazaiak szekerét, hanem ezúttal egy másik veterán, az első félidőben csereként beállva is tíz pontig jutó Dragan Alekszics. A Mecsekalján még a 32. életévében is emblematikus figurának számító – ő látható a PVSK 2008–2009-es műsorfüzetének címlapján – szerb légiós ráadásul fontos lepattanókat is szerzett, vagyis a vártnál sokkal többet tett azért, hogy a nagyszünetben a remek második negyedet produkáló hazaiak négy ponttal tartsanak előbbre.

Csakhogy figyelmeztető jel lehetett a pécsiek számára, hogy hét hárompontos is betalált vendégrészről, márpedig ha a körmendieknek jól megy a távoli dobás, ritkán szoktak kikapni. Ezt alátámasztva a harmadik negyed első két kosarával, a lengyel Zbigniew Bialek két triplájával fordított is a fordulást követően a piros-fekete alakulat. Meg kell azonban jegyezni azt is, hogy ebben jó védekezése is segített, ugyanis a játékrész első felében, a negyed első öt percében a vendégek nem kaptak kosarat. A folytatásban sem ízlett a körmendi zóna a pécsieknek, akik egyre-másra rontották el a tiszta helyzetekből elengedett távoli kísérleteket. Az áttörést e téren az amúgy inkább center Tóth Norbert két hármasa jelentette, a pécsi kosaras olyannyira belejött, hogy szezonbeli legjobb meccse kerekedett a péntekiből: egyetlen dobást sem hibázott! Nélküle bizony elúszhatott volna a hajó hazai szempontból, a záró etapban viszont már az egyre tanácstalanabbá váló látogatók kerültek nehéz helyzetbe – szurkolói szerint a játékvezetők hathatós közreműködése folytán. Ezt a vélekedést valamelyest alátámasztja a büntetőarány, ám sokkal inkább azért győzött magabiztosan a Panthers, mert jókor váltott ritmust. Éppen az utolsó negyedre tartogatott egy 12–0-s rohamot, majd utána higgadt és tudatos kosárlabdával őrizte előnyét.

Ráadásul a végére Czigler László is belejött, akinek tizenegy lepattanójára irigykedhettek az összecsapás folyamán mindössze egy támadólepattanót megkaparintó körmendiek.

Legfrissebb hírek

Az észérvek alapján nekünk jár az egyik szabadkártya a férfi kézilabda-vb-n

Kézilabda
2 perce

A BL-nagykövet Juhász Roland örül, hogy legendák ellen futballozhat

Bajnokok Ligája
47 perce

NHL: ebből nem lesz Hurricanes-söprés, a Montreal elvette riválisa hetek óta tartó veretlenségét

Amerikai sportok
1 órája

NBA: elsöprő roham a harmadik negyedben, a Knicks másodszor is nyert a Cavs ellen

Amerikai sportok
1 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
8 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
8 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik