Rossz volt a gyógymód

2008.12.20. 01:17
Címkék

Lágyékműtéten esett át csütörtö kön Lázok János, a Vasas 24 esztendős csatára, miután izomrostjai oly’ mértékben elmeszesedtek, hogy az őszi idény utolsó mérkőzésein csak injekciókkal tudott pályára lépni, akkor is mindössze tíz-tizenöt percig.

,,Másfél évvel ezelőtt volt egy izomszakadás a lágyékomban, s miután a gyógykezelésre rossz tanácsokat kaptam, az izom letapadt a csontomra, s elmeszesedett – emlékezett vissza Lázok János. – Rendszeresen nyújtó gyakorlatokat végeztem, de mint utóbb kiderült, éppen ellenkezőleg, erősítenem kellett volna az izmokat, és akkor nem kerülök ilyen helyzetbe.”

Lázok János az első tíz fordulóban rendszeres játéklehetőséget kapott, három gólt szerzett, majd egy edzésen kifordult a bokája, két hetet kihagyott, amely idő elegendő volt ahhoz, hogy elszokjon a napi edzésterhelésektől. A kiesés után a fájdalom már-már elviselhetetlenné vált számára, ezért a napokban az operáció mellett döntött.

Persze az angyalföldi szurkolókat a csatár egészsége mellett a jövője is foglalkoztatja. Lázok Jánosnak ugyanis a nyáron lejár a szerződése, amelyet eddig nem hosszabbított meg a vezetőkkel. Mint mondta, Jámbor János tulajdonos december végi távozását követően a klub jövőjétől teszi függővé, megállapodik-e a Vasassal.

,,Békéscsabán egyszer már megesett velem, hogy fél éven keresztül nem kaptam fizetést – folytatta a támadó. – Nem szeretném ezt

huszonnégy évesen ismét megélni, ezért megegyeztem Vancsa Miklós ügyvezetővel, hogy januárban visszatérünk a szerződésem meghosszabbítására. Korábban is elmondtam már, Magyarországon nem akarok más csapatban futballozni, és ehhez az elképzelésemhez tartom is magam. Ígéretet kaptam, hogy a tulajdonosi tárgyalások után is garantált lesz a Vasas jövője.”

Legfrissebb hírek

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA FINAL FOUR NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
5 perce

„Még jó ideig itt leszek, úgyhogy szokjatok hozzá!” – Hamilton nem gondol a visszavonulásra

F1
18 perce

Bamidele Yusuf: A következő idényben még jobb akarok lenni

Labdarúgó NB I
24 perce

Gyász: 41 évesen elhunyt a NASCAR legendája, Kyle Busch

Egyéb egyéni
31 perce

Kijelölték az egyéni teke-vb-re utazó tizenkét fős magyar keretet

Egyéb egyéni
31 perce

Julian Jenner: Kovács Bendegúzban minden megvan, hogy a magyar válogatott első számú csatára legyen

Légiósok
39 perce

Gyémánt Liga: Molnár Attila is indul Hsziamenben

Atlétika
1 órája

Csúcsot döntve juthat az élvonalba a lendvai csapat

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik