Sokan emlékeznek Kolóra

2008.12.20. 01:17
Címkék

Pénteken a Rákóczi úti Fó kusz Könyváruházban dedikálta Koló árnyékában című könyvét Kozmann György és Kaszala Claudia, akik a karácsony előtti utolsó olvasótalálkozót tartották. Az írópáros több helyszínen is tapasztalhatta, halála után is milyen szeretet, tisztelet és érdeklődés övezi a július 15én edzés közben tragikus hirtelenséggel elhunyt kétszeres olimpiai bajnok Kolonics Györgyöt. Pakson, Vácon és Szegeden több százan érkeztek a dedikálásra, ahogyan ezúttal is nagy érdeklődés kísérte a könyv újabb bemutatóját.

„Rengeteg sportoló, sporthoz kötődő személy, gyerek érkezik a dedikálásra, de akadnak olyanok is, akik könyvünkön keresztül kerülnek a sport közelébe – mondta Kaszala Claudia. – Gyerekek viszik a dedikált példányokat szüleiknek karácsonyi ajándékba, volt, aki húsz könyvet vett a családjának, mert kötelességének érezte, hogy a könyvön keresztül ismertesse meg családtagjaival Koló életútját. Egy apuka pedig azt mondta fiának, ennek a regénynek kötelező olvasmánynak kellene lennie az iskolában.”

Kaszala Claudiától megtudtuk, hogy a Koló árnyékában című könyv jól fogy, újra kellett nyomni a kötetet, amelyből a szerzőkre eső bevételt a Kolonics György Alapítvány számlájára utalják át.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
6 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
6 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
7 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
7 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
7 órája