Megjött az amerikai álom

2008.12.21. 01:37
Címkék
David Beckham minden lépését rajongók és újságírók hada követte szombaton Milánóban, ahol este hivatalosan is bejelentették: a Los Angeles Galaxy angol középpályása március 9-ig kölcsönben a Milanban futballozik. A Manchester United és a Real Madrid korábbi játékosa új klubjában a 32-es számú mezt viseli.

„Jó estét mindenkinek! Először is szeretnék mindenkinek köszönetet mondani. Szeretem Olaszországot, és örülök, hogy itt lehetek.”

A kissé együgyű bemutatkozásért normális esetben egy óvodást is megmosolyognak, a fenti mondat szombat este mégis hatalmas sikert aratott. Persze a szónok személye sem közömbös, márpedig ezúttal a köszöntés a világ talán legnépszerűbb labdarúgója, David Beckham szájából hangzott el – ráadásul olaszul. Így pedig már érthető, hogy a San Siro stadion sajtótermében összegyűlt újságírósereg egy pillanatig sem gúnyolódott az angol vendég próbálkozásán, sőt lelkesen fogadta a belépőt.

Hiába, hetek óta vártak a percre: a Milan a sajtótájékoztatón bemutatta a Los Angeles Galaxyhoz tartozó futballistát, aki március 9-ig, az amerikai bajnokság tavaszi idényének kezdetéig kölcsönben az olasz csapatban futballozik. A beszélgetést házigazdaként vezető Adriano Galliani alelnök rögtön az elején eloszlatta a kétségeket, s elmondta: felesleges reménykedni, az angol középpályás a fenti időpontban mindenképpen visszatér az Egyesült Államokba.

„Játszottam már a legjobb angol csapatban, játszottam már a legjobb spanyol együttesben, most megérkeztem a legjobb olasz csapathoz” – tett tanúbizonyságot diplomáciai pallérozottságáról Beckham, immár angolul. – A döntést én hoztam meg. Capello mindössze annyiban segítette elhatározásomat, hogy világossá tette: ahhoz, hogy meghívót kapjak a válogatottba, játékban kell lennem, lehetőleg minél magasabb szinten.”

Nyílt titok, Beckham elsősorban azért írt alá a Milanhoz, hogy az angol válogatott szövetségi kapitánya őt is számításba vegye a februári, Spanyolország elleni barátságos találkozó előtt a keret összeállításánál. De nem csak azért: „A Milant gyermekkorom óta csodálom, azon kevés klubok közé tartozik, amelyekben mindig is szívesen játszottam volna. És nem igaz, hogy a divat miatt jöttem ide, ez most nem volt szempont.”

Feleségénél, Victoriánál valószínűleg azért alighanem ez is nyomott a latban, amikor beleegyezett a költözésbe. Hogy mást ne mondjunk, miután délelőtt 10 órakor (bocsánat, a Beckham család minden levegővételéről beszámoló olasz sajtóból tudjuk, 10 óra 12 perckor...) landolt magángépük, a játékos a klub orvosi központja, neje a belvárosi üzletek felé vette az irányt.

A további programról pedig röviden annyit: vasárnap Beckhamék a helyszínen tekintik meg a Milan–Udinese bajnokit, hétfőn Angliába repülnek, majd a futballista december 29-én csatlakozik a dubai túrára induló csapathoz. S ha minden a terv szerint halad, január 11-én, a Roma elleni bajnokin már tétmeccsen is magára öltheti a 32es számú Milan-mezt.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
6 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
6 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
7 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
7 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
7 órája