Pofon a Lakersnek

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2008.12.21. 01:37
Címkék
A Los Angeles Lakers ellen a két és fél éve bajnokságot nyerő önmagát idézte a Miami Heat, amely pazar védekezésének köszönhetően győzni tudott. Az előző idény másik nagydöntősét, a Bostont nem lehet megállítani, a Celtics zsinórban tizenhetedszer nyert.

„Úgy tűnik, felnőttünk” – ezzel összegezte Udonis Haslem, a Miami Heat csatára együttese Los Angeles Lakers elleni 89–87es sikerét. Az előző alapszakaszt 82 meccs után mindössze 15 győzelemmel, sereghajtóként záró Heat ugyan még nem olyan erős, mint amikor 2006 tavaszán bajnokságot nyert, de a védelme kezd összeállni.

A Lakers ebben az idényben még nem dobott ilyen kevés pontot, 21 eladott labdája pedig a második legtöbb volt eddigi 25 találkozóján. Erik Spoelstra vezetőedző, aki Pat Riley oldalán tanulta ki a szakmát, különleges hangsúlyt fektet a védekezésre, amivel félig meg lehet nyerni a mérkőzést. Már csak az kell, hogy a másik palánk alatt a 28.3 pontos meccsenkénti átlagával ligaelső Dwyane Wade hozza magát – ezúttal is megtette, 35 pontot szerzett, héttel többet, mint a Lakers legjobbja, Kobe Bryant.

A Heat szezonbeli 13. sikeréhez (12 vereség ellenében) persze jókora szerencse is kellett, az utolsó támadást ugyanis a kaliforniaiak vezették, és Bryant a dudaszó pillanatában engedte el a labdát, amely körbetáncolta a gyűrűt, mielőtt lepottyant mellette. Bryantnek így sem kell szégyenkeznie: a Lakers eddigi 25 összecsapásából csak négyet bukott el.

Elképesztő, de ezzel a mutatóval is csupán második a ligában az előző idény nagydöntőjét elveszítő Los Angeles-i gárda. Akkori legyőzője, egyben ősi ellensége, a Boston ugyanis 27. találkozóján a 25. diadalát aratta, zsinórban a tizenhetediket. Ahhoz képest, hogy az előző, bajnoki címmel záruló szezonban tízes sorozat volt a leghoszszabb, nagyon jó a Celtics formája, a következő, New York elleni mérkőzésen beállíthatja 18as klubrekordját. Legutóbbi áldozata a Chicago volt (126–108). Sikerszériája miatt eleve nagy figyelem irányul a Bostonra, de tovább fokozza a dicsfényt, hogy a pekingi olimpia legjobbjai egymásnak adják az öltöző kilincsét. Az előző meccsen az úszó Michael Phelps látogatta meg Kevin Garnettéket, ezúttal pedig a jamaicai futó, Usain Bolt csevegett el Doc Rivers játékosaival.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
10 perce

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
14 perce

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
18 perce

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
32 perce

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
32 perce

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
1 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
1 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
1 órája