Pótolná az elveszett aranyat

2008.12.21. 01:37
Címkék

A Nyíregyháza játékosa, Zabos Attila két évvel ezelőtt, 2006 karácsonyán aligha gondolta volna, hogy ilyen jóra fordul a sorsa. A 28 esztendős középpályás akkor meglehetősen mérges volt amiatt, ami az MTK-nál történt vele, a szerződéshoszszabbítása körüli vita miatt fél évig csapat nélkül maradt.

„Lezártam már mindazt, ami két éve az MTK-nál megesett velem, bár korántsem korrekt módon váltunk el – emlékezett a történtekre immár két teljes Nyíregyházán töltött esztendővel a háta mögött Zabos Attila. – Kétezer-hat kora tavaszán szóban megegyeztünk a vezetőkkel, hogy meghosszabbítjuk a nyáron lejáró szerződésemet, ám májusban elszakadt a keresztszalagom, a felépülésem után pedig közölték velem: túl öreg vagyok. Akkor voltam huszonhat esztendős… A Spartacusnál befogadtak, és 2007 tavaszán hozzá tudtam járulni ahhoz, hogy az élen végezzünk a másodosztályban. Korábbi társaim egy év múlva az élvonalban lettek elsők – nem mondom, ekkor megdobbant kicsit a szívem, de mindenért kárpótol, hogy amióta Nyíregyházára kerültem, itt is többnyire sikerek részese vagyok. Mint mondjuk szeptember utolsó vasárnapján, amikor az MTK otthonában lehettem győztes csapat tagja a piros-kékek között…”

Ha minden jól megy, a tavasszal jubilál: jelenleg 146 élvonalbeli fellépésnél tart, közeledik a 150. találkozó. A gond csupán az, hogy a bajnoki ősz befejezése óta Nyíregyházáról is aggasztó hírek érkeznek, tervezett pénzek elmaradásáról, a megszorítások miatti keretszűkítésről számolhattunk be idáig – új játékosok érkezéséről még nem.

„Pedig egyre jobban érzem magam a városban és a csapatnál, az ősz után komolyan megfordult a fejemben, hogy itt egyszer még bajnokságot is nyerhetek – így Zabos Attila. – Eddig csak a klubról szóló híradásokból értesültem a nehézségekről, nekem, és amennyire tudom, a társaimnak sem tartozik a vezetőség.”

A futballista lábujjtöréssel fejezte be az őszt, de sérülése a múlté. Nem lesz akadálya annak, hogy a nyírségiek egyik erőssége teljes értékű harcosként kezdje el a felkészülést.

„Az élvonalbeli mezőnyben talán mi állunk munkába a legkésőbb, január tizenkettedikén találkozunk először –

beszélt a jövő évi menetrendről a futballista. – Elégedett lehetek a mögöttem hagyott ősszel, de azt azért sajnálom, hogy az ellenfelek kapujába nem tudtam betalálni, illetve az idegenbeli győzelmek mellett otthon eltékozoltunk néhány pontot.”

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
5 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
6 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
6 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
7 órája