Az ifjú egriek az élen

2008.12.22. 06:34
Címkék

Szoros, izgalmas, már-már heroikus mérkőzést láthattak azok a nézők, akik a Komjádikupa döntőjét választották vasárnap esti programjuknak. Habár a kupában elsősorban a csapatok utánpótlás-játékosai vesznek részt (a felső korhatár 21 év), ismerős arcokban, nevekben így sem volt hiány a vízben. Az egriek csapatában szereplő Hárai Balázs már évek óta tagja Kemény Dénes szövetségi kapitány bő keretének, a Madaras nevet pedig a kétszeres olimpiai bajnok öccse, Markó képviselte a mérkőzésen, amelyet az Eger kezdett jobban, noha sokáig csak kihagyott emberelőnyöket és pontatlan lövéseket láthatott a közönség.

Az álmos tempóból azonban a hevesiek ébredtek előbb. Tóth Zoltán góljára Erdélyi Balázs válaszolt, majd 3–1-re és 4–2-re is az egriek vezettek, elsősorban az önbizalomtól duzzadó Bundschuh Erik játékának köszönhetően. A BVSC a harmadik negyedben kezdett magára találni, a vasutasok előbb egyenlítettek, majd megfordították a mérkőzést, nem mindennapi 5–1-es negyedet produkálva.

A csapat vezére Tóth Zoltán volt, akinek előnygóljával az utolsó negyed előtt két góllal vezetett a fővárosi csapat. Az Eger nem adta fel, az 1–5-ös negyedre válaszul 3–0-s szériás produkált, miközben a BVSC sorra hagyta ki helyzeteit.

Már-már úgy nézett ki, hogy az Eger viszi haza a kupát, amikor egy rossz lépést követően (a támadóidő lejárta után BVSC-játékos elé dobták a labdát, amit Tóth Zoltán köszönt szépen, és ötödik gólját szerezve négy másodperccel a végső dudaszó előtt egyenlített) a fővárosi csapat hosszabbításra mentette a mérkőzést. A ráadás első felvonásában Hárai és Antal szerzett gólt, míg a második három perc elején ismét Bundschuh Erik villant – ötödször a döntőben –, Rajna Péter Máté azonban egy szemfüles találattal egyenlíteni tudott. Az utolsó percben először az Eger, majd a BVSC játszott előnyben, gólt azonban egyik csapatnak sem sikerült szereznie. Már mindenki az ötmétereseket várta, amikor Hárai Balázs két másodperccel a mérkőzés vége előtt szabaddobásból talált Decker Attila hálójába, lezárva ezzel az izgalmas csatát.

Legfrissebb hírek

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
3 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
4 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
4 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
5 órája

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
5 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
5 órája

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik