Visszatérés a darálóba

KAMLER JÁNOS, KORMANIK ZSOLTKAMLER JÁNOS, KORMANIK ZSOLT
2008.12.23. 00:43
Címkék
A klubvilágbajnokságon aratott győzelme után hétfőn útnak indult a Manchester United csapata, hogy a hazaérkezést követően fontos lépéseket tegyen a bajnoki cím megvédése felé. Sir Alex Ferguson együttesének az Angliában hagyományos év végi darálóban a Stoke és a Middlesbrough ellen kell begyűjtenie a maximális hat pontot, különben…

„Bajnokként érkezünk haza, és biztos vagyok benne, hogy ez pozitív hatással lesz a bajnoki teljesítményünkre. Ugyanakkor senki se gondolja, hogy az idén még megszerezhető hat pontot könnyűszerrel be lehet söpörni” – fogalmazott Sir Alex Ferguson, mielőtt csapatával repülőre ült volna Japánban, a klubvilágbajnokságon aratott diadal után. Ő és emberei is pontosan tudják, most kezdődik az erőltetett menet, még ha a címvédésre törő MU az elhalasztott meccsei miatt kétkörös „hátrányban” is van.

Igen, erőltetett menet következik, hiszen a minden fronton (bajnokság, Bajnokok Ligája) címvédésre törő „vörös ördögök” január végéig nyolc tétmérkőzést játszanak, ebből kettőt a Ligakupa kétfelvonásos elődöntőjében (a Derby County ellen), hatot meg a Premier League-ben, közte a Chelsea elleni szuperrangadóval. Hogy a január 11-én az Old Traffordon rendezendő összecsapásnak a lehető legnagyobb tétje legyen, ahhoz nélkülözhetetlen az MU nagyszerű, a hagyományoknak tökéletesen megfelelő évzárása, ami természetesen egyet jelent a Stoke pénteki, majd a Middlesbrough jövő hétfői legyőzésével; előbbi csapat jelenleg 15., utóbbi 14. a bajnokságban, a papírforma tehát hat pontot ígér Fergusonék számára. De vajon tényleg egyszerű megoldani ezt a két feladatot?

„Az egész csapat nevében mondhatom, hogy problémánk volt az alvással, a fáradtság elsősorban az elődöntőben jelentkezett – utalt Ferguson a

klub-vb elődöntőjében legyőzött Gamba Oszakától (az ötért cserébe) kapott három gólra. – Fogalmam sincs, milyen hatással lesz a következő bajnokinkra a mögöttünk hagyott két meccs, no meg a hazaút, azt mindenesetre tudom, hogy a Stoke vendégeként nem egyszerű nyerni. És azzal is tisztában vagyunk, mekkora erőpróba előtt állunk, ha meg akarjuk védeni bajnoki címünket. Márpedig azt akarjuk.”

A rendelkezésre álló tűzerőt figyelembe véve annyira azért nem kell aggódni a Manchester Unitedért, ráadásul kilenc esztendeje „egész jól” kijött az év hasonló időszakából: november 30-án a Világkupa tokiói döntőjében 1–0-ra legyőzte a brazil Palmeirast, négy nappal később pedig a Premier League-ben 5–1-es csapást mért az Evertonra – hogy aztán az évad végén 18 pontos előnnyel megnyerje a bajnokságot az Arsenal előtt.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
5 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
6 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
6 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
6 órája