Bezzeg a Balzac utca... Milyen magas fala volt annak a lakásnak, jó ég! Több mint három méter! Oda aztán befért a „világ második legkisebb karácsonyfája is”. De volt ám ezzel munka bőven: felállítani, stabil pozícióba helyezni, hogy fel ne dőljön, aztán persze feldíszíteni. A két Mészöly gyerek hol a földön kúszva madzaggal a kézben, hol hokedlin ágaskodva, imbolyogva segített a családfőnek. Mészöly Kálmán eleinte türelmesnek tűnt, hogy aztán egyre elkeseredettebb harcot vívjon az olykor csaknem háromméteres impozáns fával. De a karácsonyok, a Mészöly család karácsonyai csodálatosak voltak. Megannyi emlék, kitörölhetetlen pillanat jut Mészöly Géza eszébe a gyerekkor mámoráról, s azokról a szentestékről, amikor már ő is apaként várta a Jézuskát.
tt volt a fa alatt egy gyönyörű, csaknem félméteres kis Mini Morris, csillogó-villogó járgány. Persze labdát is kaptam mindig, a gumitól a legújabb bőrig mindenfélét. Érdekes, apu csínján bánt a futballcipővel. Hiába álmodoztam egy adidas csukáról, azt csak akkor húzhattam a lábamra, amikor már ifiválogatott voltam. Addig apu folyton azt mondta, jó lesz neked a leggagyibb, legolcsóbbb lábbeli is a salakra, a hepehupás edzőpályákra, legalább megtanulsz bennük futballozni. Aztán apu és anyu elváltak, de azért a karácsony meghittsége így is megmaradt. Most például az elmúlt évekhez hasonlóan szenteste mindenki külön lesz, hogy aztán 26-án apuhoz és élettársához, Bardi Gyöngyihez menjünk ünnepelni. Természetesen Gyöngyi főz, de apu remek házigazda, gyönyörűen megterít, és a legfinomabb borokat szolgálja fel. Kap is tőlem majd jófajta rosét, mert az a kedvence. Persze nemcsak ezzel lepem meg, vettem neki egy olyan díszt, amelyet örömmel és szívesen néz majd otthonában. Bár pontosan tudom, hogy számára az a legnagyobb ajándék, ha együtt lehet a gyerekeivel s az unokáival.”
